Három településen hárman is vezetnék a falut

2024.05.18. 20:00

Üllésen és Mórahalmon nincs kihívója a polgármesternek

A Mórahalmi járás tíz települése közül két helyen nem lesz kihívója a jelenlegi polgármesternek. Öt településen ketten indulnak, három faluban pedig hárman is településvezetők szeretnének lenni.

Arany T. János

Nógrádi Zoltán már 1994 óta polgármester. Archív fotó: Török János

A Mórahalmi járás Csongrád-Csanád vármegyéhez tartozó járás Magyarországon, amely 2013-ban jött létre. Székhelye Mórahalom, egy város – Mórahalom – és 9 község tartozik hozzá. A Mórahalmi járás a 2013-ban teljesen újonnan létrehozott járások közé tartozik, Mórahalom korábban soha nem volt járási székhely, sőt 1950-ig Szegedhez tartozott, ahogy a járás több más települése is. Települései a járásszékhely Mórahalom mellett Ásotthalom, Bordány, Forráskút, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék és Zsombó.

A járásban két olyan település van, ahol nem talált kihívóra a polgármester a valasztas.hu adatai szerint. Ezek Üllés, ahol 18 éve vezeti a falut Nagy Attila Gyula, illetve Mórahalom, ahol Nógrádi Zoltán már 1994 óta polgármester. Öt olyan települést találtunk, ahol mindössze egy kihívója van a jelenlegi polgármesternek. A pusztamérgesi Papp Sándor ellen Szécsi Sándor József, a ruzsai Sánta Gizella ellen Horváth Halas Péter, a forráskúti Fodor Imre ellen Bakó Ida, a bordányi Tanács Gábor ellen Apáti Sándor, a zákányszéki Matuszka Antal ellen pedig Liszkai Adél méretteti meg magát június 9-én.

Három olyan település is van a járásban, ahol annyira népszerű a polgármesterség, hogy rögtön hárman szeretnék vezetni. Ezek Ásotthalom, Öttömös és Zsombó. Ásotthalmon Papp Renáta kihívói Bardócz Csaba és Berta Tatjána, az öttömösi Dobó István ellen Fődi Zsolt és Pappné Mészáros Erika indul, Zsombón pedig Gyuris Zsolt méri össze népszerűségét Dorogi Györggyel és Kármán Kolossal.

Csongrád-Csanád vármegyében a 60 település élére 168 polgármesterjelölt jelentkezett be. A Mórahalmi járásban az összesen huszonegy polgármesterjelölt zöme egyébként független, hárman a Fidesz-KDNP támogatásával indulnak a június 9-ei választáson, míg a Mi Hazánknak, a Megoldás Mozgalomnak és az Összefogás Zsombóért Egyesületnek 1-1 jelöltje van.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában