Bemutatta legújabb kötetét Kisimre Ferenc

2021.06.10. 20:29

Novellákba oltott töprengések – Frank Yvette fotói

Emlékek, benyomások, utazások és hosszú töprengések szülte társadalmi- és nemzetkérdések ihlették Kisimre Ferenc, délvidéki származású szerző, a Délmagyarország egykori újságírójának legújabb művét.

K. K.

Emlékek, utazások, társadalmi és nemzetkérdések ihlették Kisimre Ferenc novelláskötetét. Fotó: Frank Yvette

Fotó: Frank Yvette

Az élet sodrásában című, tavaly megjelent kötetében a negyven esztendőnyi médiában töltött pályafutása során írt, legkedvesebb cikkeit gyűjtötte csokorba. Idén új műfajban csillogtatta meg tehetségét. Emlékek, Tájak – Sorsok, Emberek című novelláskötetében múltbéli tapasztalatainak tengerén hajózva, sok-sok humorral fűszerezve kalandozik csalódások és szépségek, elhamvadt értékek és a jelen izzó reménye között. Saját bevallása szerint új műve állandó töprengéseinek lenyomata.

A kötetet tegnap este mutatta be a nagyközönségnek a szegedi Bibliotéka Egyesület könyvtárában. A novellafüzér tematikai csokrait beszélgetőtársa, Miklós Tamara ismertette a megjelentekkel.

– A kötet elején külföldi tapasztalatait vonja egy csokorba. Útjai során sok csalódás is érte, melyeket keserédes, humoros-bölcs, tanulságos hangnemben foglal össze. Majd következnek az élet és sors, a család- és nemzetkérdések felett történő vívódás novellái. Nehéz lélekkel meghozott döntések, mint menni vagy maradni, a talpon maradás csökönyössége tükröződik. Szívszorító érzések szabadulnak fel. Utána a révbe jutott ember a szeretetét megelégedéssel és örömmel szórja szét. A kötet vége pedig magának a vibráló életnek, a gyönyörködésnek és a szeretet erejének kavalkádja – fogalmazott.

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában