Helyi kultúra

2022.07.16. 20:27

Megnyílt a kukorica útvesztő Kiszomboron - Galéria

Szombaton délután megnyílt az idei kukorica útvesztő Kiszombor határában. Amint láttuk, már az első nap sok volt az érdeklődő, a hangulat pedig remek.

Szabó Imre

– A térképet először nem tudtuk igazán értelmezni, de végül 49 perc alatt kijutottunk. Sokat segített a kilátó, tetszettek a rejtvények, nagyon jól éreztük magunkat – mondta a budapesti Bartosiewicz Márta, aki öt családtagjával együtt, zombori vejének invitálására látogatott a kukorica útvesztőhöz. S ha már itt voltak, kipróbálták az itt felállított népi játékokat és még a zsíros kenyeret is megkóstolták. Ízlett – mondták lelkesen.

Kiszombor határában szombaton késő délután nyílt meg az idei kukorica útvesztő, amely sorrendben a 14. Amint az már hagyomány, az országos kuriózumnak számító rendezvényt a helybeli Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör szervezi. A civil szervezet alelnöke, Bajnóczi János, aki egyébként az útvesztő útvonalát is tervezte részben számítógéppel, részben kézzel, elmondta: a téma idén a falu alapításának 775. évfordulója. Ennek jegyében az útvesztő központi ábrája Borsi Sándor emlékplakettjét idézi, amelyen műemléképületek – a kastély, a templom, a rotunda és a magtár – körvonalai láthatók.

Az alelnök elmondta, a munka még kora tavasszal indult – ekkor kellett kitalálni az útvesztő útvonalát. A fizikai munka május közepén kezdődött. A térkép alapján ekkor kapálta a kukoricatáblába négy önkéntes az akkor még csak térdig érő szárak közé az ábrát két hét alatt, több részre felosztva a területet. Mindent mérőszalaggal ellenőriztek. Az elkészült útvesztő végül a szárazság miatt kicsit alacsony lett. A területet időnként végigjárják az egyesület tagjai, karban tartják az utat, a szemetet viszont maguk a látogatók szedik, jutalom ellenében.

A kiszombori útvesztő öt héten keresztül fogadja vendégeit, azaz augusztus 20-án zár be. Hétköznapokon délután 4-től este 8-ig, hétvégén pedig éjfélig lesz látogatható. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában