2022.11.11. 18:58
Száz liba egy sorban
...akik azonban a népdallal ellentétben most nem a nagy tóra, hanem a városháza előtti térre mentek, ahol az óvodások műsorával és táncházzal ünnepelték a Márton-napot.

Saját készítésű lampionokkal vonultak fel a gyerekek. Fotó: Majzik Attila
A város apraja-nagyja a Kossuth téren gyülekezett, hogy saját készítésű libás lampionjaikkal bevilágítsák a téliesen korán ránk köszöntő estét.
A Márton-napi lampionos felvonulás ötletét egyébként Bokrosról „importálta” a város: a városrészben több mint tíz éve indította útjára Kádár Katalin óvónő az első „libás” menetet. Az eleinte óvodásoknak szánt programba aztán az iskolások és a szülők, nagyszülők is bekapcsolódtak, a remek kezdeményezést pedig Csongrád is átvette. Hagyománnyá vált, hogy évről évre összegyűlnek az óvodások, kisiskolások és szüleik, hogy népzenével, énekléssel ünnepeljék a Márton napot.

A mostani alkalomra is lázasan készültek az óvodákban, iskolákban és otthon is, lampionokat gyártottak, dalokat tanultak a gyerekek. Egy-egy ilyen alkalom pedig nemcsak azért fontos, mert összehozza egy gyertyafényes sétára a családokat. A Márton-napi vigadalmon a gyerekek megismerhetik népszokásainkat, hogy mi kötődik ehhez a naphoz: a mezőgazdasági munkák befejeződése, az advent közeledte, illetve Szent Márton püspökké választásának legendája.