Helyi kultúra

2023.11.23. 21:30

Hósármányok a Csanádi pusztákon

Szabó Imre

A hósármány apró termetű, de pompás küllemű énekesmadár. Fotó: Szél Antal István

A hideg idő beköszöntével a téli madárvendégek sorában az első hósármányok is felbukkantak a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Csanádi pusztákon. November második hetében az itteni, Ambrózfalvához közeli Montág-puszta déli részén két, a földön táplálkozó példányt figyeltek meg a szakemberek – adta hírül honlapján a nemzeti park. 

Megjelenésük várható volt, mivel rendszeres téli vendégeink. Mindig csak kis számban tartózkodnak Magyarországon és általában néhány példányos csapatban lehet őket megfigyelni. A nyarat Észak-Európában töltik: a kontinens legészakibb részén, a tundravidéken költenek. Az ottani tél beálltával délre húzódnak, a Kárpát-medencében, illetve még délebbre telelnek. Magyarországon előnyben részesítik a pusztai élőhelyeket, ahol a fűfélék és egyéb gyomok magvait tudják fogyasztani.

Bár kis méretű énekesmadarakról van szó, általában mégis már messziről feltűnnek, mert tollazatukban a barna és a fekete mellett nagy részben fehér szín található. Tollruhájuk alkalmazkodik tehát a téli tájhoz, viszont a hómentes környezetben a fehér mintázat miatt könnyű őket észrevenni. 

A Montág-pusztán megfigyelt két hósármány azóta nem bukkant fel újra, de remélhetőleg hamarosan újabb példányok, népesebb csapatok is szemünk elé kerülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában