Helyi kultúra

2024.05.16. 08:11

Könyvbemutató a SZAB Székházban

Koós Kata

A szegedi földrajzi felsőoktatás centenáriuma kapcsán jelent meg A szegedi Alföldkutatás története (1928-1949) című, hiánypótló könyv, amelynek szerzője Vajda Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Levéltárának igazgatója. A Levéltár az egyetem minden szervezeti egységének és azok jogelődeinek maradandó történeti értékű iratait gyűjti, rendszerezi és teszi kutathatóvá. A kötetet május 16-án 17 órától mutatja be a szerző a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában. A 15 éves kutatómunkával készült mű bemutatása során a számos fejezetből a CSKIK Kommunikációs- és Reklámklub eseményén Kogutowicz Károly, helyi gazdaságszervező munkássága mellett a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Fehér-tói halászcsárda köré szervezett Tanyakiállítás idegenforgalmi hatásait ismerhetik meg az érdeklődő vállalkozók és lokálpatrióták. A több évtizeddel ezelőtti történések részletes bemutatása során a szerző egyaránt fel kívánja hívni figyelmet az elvégzett munka sokrétűségére és annak kisugárzó hatására, valamint az egykori példa számos elemének mai alkalmazhatóságára is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában