Helyi kultúra

2022.07.16. 11:57

Új játszóteret kaptak a falu hetvenedik születésnapjára - Galéria

70 éve lett független település Dóc, ezt ünneplik meg ma értékes és szórakoztató programokkal. Délelőtt átadták a falu új játszóterét.

Kiss Anna

Fotó: TOROK JANOS

Hetven évvel ezelőtt, 1952-ben lett önálló település Dóc, ahol szombaton hagyományőrző nappal és kulturális rendezvénnyel ünneplik meg a kerek évfordulót. Már reggel hat órakor zenés ébresztőt tartottak, amely után nyolc órakor elstartolt a főzőverseny, majd ünnepi szentmisét mutatott be Kondé Lajos, a Szeged-Csanádi Egyházmegye pasztorális helynöke.

Az ezt követő ünnepi műsoron Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az induláshoz képest nagyon messzire jutottak a dóciak az elmúlt 70 év alatt, de ezt csakis akarattal sikerült elérniük. Akartak valami szebbet, jobbat, élhetőbbet és biztonságosabbat – tette hozzá. A hetvenedik évforduló alkalmából azt kívánta a község lakóinak, hogy növekedjék és erősödjék a település a következő években, valamint, hogy találják meg számításaikat helyben.

Turda Gábor polgármester ünnepi beszédében emlékeztetett, három emberöltővel ezelőtt kezdte meg független működését Dóc, melyet ma is felölel az együvé tartozásuk, ahogyan a szombati rendezvényt is. Jelezte, bár sok országos és helyi szintű változás érintette a községet, de egy dolog mindig változatlan volt, ez pedig a lakosság szellemisége, összetartása, ami minden ínséges időn átvitte Dócot. Kiemelte, a valamikori majorságból a térség egyik stabilan működő, fejlődő településévé váltak.

Szombaton hivatalosan is átadták a Magyar Falu Programban elnyert pályázat segítségével létrehozott játszóteret. 2,1 millió forintot nyertek erre a célra, az egyházmegye ezt csaknem ugyanekkora összeggel egészítette ki, valamint az önkormányzat is tett hozzá önerőt, így egy modern, fejlesztő eszközökkel felszerelt és ütéscsillapító felülettel ellátott játszóteret kapott a Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda.

A nap folytatásában mobil NERF pályát lehet majd kipróbálni, de lesz lovaskocsikázás, kézműves foglalkozás, interaktív gyerekműsor és lufihajtogatás is Csatai Gergővel. 17 órakor kispályás labdarúgótornát tartanak, miközben a gyermekek Baranyi Ildikó meséjét hallgathatják meg a levendulásban. Este színpadra lép a Kredenc együttes, DJ Szatmári és Szakos Andi is, majd az évforduló megünneplése retró diszkóval zárul.

Címkék#Dóc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában