2022.10.06. 20:56
A gyerekek világát ismerve segíthetünk
Kicsi és nagy álmodozóknak írt könyvek szerzője, Kertész Edina író, fordító tartott rendhagyó irodalom órákat a vásárhelyi könyvtárban. Szerint a gyerekkönyvek íróiban mindig ott lapul egy gyerek, aki elevenen él benne.
Szemben velük, mégis egy oldalon: Kertész Edina elmerül a gyerekek világában. Fotó: Tábori Szilvia
A tanácstalanság egykori érzése kristálytisztán él benne, ami összeköti a mai fiatal generációkkal. Figyeli, érti és érzi, mi munkálhat a mai gyerekekben és kiskamaszokban, hogy miként léteznek a mai világban, mi érdekli őket és hogyan próbálnak boldogulni. Nem idegenkedik a tik-toktól, izgalmasnak és kifejezetten érdekesnek tartja a tíz másodperces videók sűrített, nagyon élő és mai történetmesélési technikáját.
Ez az ő valóságuk, és ha nekik akarok történetet mesélni, akkor próbálok az ő világukban mozogni. Helyezkedhetünk ezzel szembe, de ettől ez még történik. Az én feladatom inkább megfigyelni, megismerni azt, ami az életük része. Anyaként természetesen aggódom a gyerekeimért, sokat beszélgetünk, tudom, rengeteg inger éri őket, íróként tehát járható utat próbálok kínálni nekik a történeteimen keresztül
– mondta csütörtökön lapunknak Kertész Edina író, fordító, miután két egymást követő rendhagyó irodalomórát tartott vásárhelyi általános iskolásoknak a helyi könyvtárban. A Lajhár, a sztár; a Lány, aki szavakkal varázsolt, vagy A milliomos szamár szerzője szerint a gyerekkönyvek íróiban mindig lapul egy gyerek, elevenen él bennük, a történetek születésekor pedig felszínre tör.
Fiatalon nem tudtam, mit kezdhetnék magammal, hiszen az, hogy engem az irodalom érdekelt, az nem tűnt egy komoly lehetőségnek, nem olyan környezetben éltem. Unatkoztam általános iskolában, nem tanultam jól, nem vettek fel gimnáziumba. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz belőlem. Édesapám, látva ezt a tanácstalanságot, ismerős útján gyors- és gépíró munkát szerzett nekem a rendőrségen. Később munka mellett befejeztem a gimnáziumot és főiskolán tanultam, de még akkor sem merült fel bennem, hogy írhatnék. Véletlenszerűen jött ez később, a harmincas éveimben. Addig azt éreztem, nem vagyok jó helyen, de hogy mi az a jó hely, nem tudtam. Most már igen. Az írói lét magányos szakma, de a gyerekekkel találkozni óriási élményt, egyértelmű visszajelzést adnak
– tette hozzá az írónő.
