Emlékek, remények, ígéretek

Furcsa volt a múlt héten újra belépni a JATE Klub ajtaján. Nem annyira persze, mint első alkalommal betoppanni a Café Radnótiba. Hajdanán, az SZTE bölcsészkarának hallgatójaként mindkét helyszínen szereztem maradandó élményeket. A mostani Radnóti Kávézó helyén az én időmben még tornaterem volt, ahol a kötelező testnevelés órákon több szemeszterben is szenvedtünk a barátnőmmel a laticelen vagy éppen a bordásfalon a lehetetlennek tűnő gyakorlatok végrehajtása közben. Bár, az igazat megvallva, sokkal inkább a végrehajtás imitálása közben. Több alkalommal ugyanis emlékeim szerint éppen egy-egy JATE Klubban eltöltött este után várt tőlünk a tornatanár tökéletesen kivitelezett gyakorlatokat. Konkrétan a túlélésért küzdöttünk.

Az újranyitáskor Szabó Gábor korábbi rektor mindenekelőtt a kulturális programokhoz fűződő emlékeit osztotta meg. Aztán az elmúlt egy hétben meglepően sok beszélgetésemben merült föl az újranyitás témaként. Volt, aki a színjátszókörös emlékeit idézte föl, más arról mesélt, hogy ott ismerkedett meg a feleségével, megint más azokról az estékről, amikor a ruhatárban dolgozott, de belebotlottam hajdani kidobóba is, és persze sok-sok olyan nosztalgiázóba, aki a pincebeli koncert- és buliélményeiből szemezgetett. Más-más emlékek, de a helyszín iránti erős kötődés közös volt mindenkiben. Talán meg sem tudnám számlálni, jómagam is hányszor váltottam meg gondolatban a világot abban a pincében.

Szabó Gábor reményét fejezte ki a kapunyitáskor, hogy az ötvenéves klub nem csupán a város újabb szórakozóhelye lesz, hanem a kulturális élet meghatározó bázisa is. A klubmenedzser azt ígérte, hogy nappal közösségi térként értékes kulturális programoknak ad helyet, esténként pedig a buliké lesz a főszerep. Remélem, valóban sikerül majd megtartani az egyensúlyt a dupla funkció két iránya között. Mert törött üvegekből, szanaszét dobált szemétből és kilöttyent gyomortartalomból már így is akad bőven vasárnap reggelente a belvárosban.