Éveken át fényképezte az ember legősibb társait

2024.01.19. 04:00

Visszatér szülővárosába Eifert János fotóművész

Tábori Szilvia

Felkerültek helyükre a képek a vásárhelyi iskolai aulájában. Fotó: DM

Betereltünk 55 lovat az iskola aulájába, békésen megférnek egymás mellett – nyilatkozta lapunknak Dömötör Mihály fotóművész annak apropóján, hogy Eifert János lovakat ábrázoló fotóiból, Equus Caballus címmel nyílik kiállítás január 22-én, hétfőn 17 órakor a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskolában, a magyar kultúra napja alkalmából. A test, a tánc és a természet elkötelezett fotográfusa 1943-ban született Hódmezővásárhelyen. A fotografálást 1968-ban kezdte a Honvéd Táncegyüttes hivatásos táncosaként, a csapat külföldi turnéin. Hihetetlen energiával alkot: 257 önálló kiállítása volt már, 3000 csoportos tárlaton vett részt, a világ 40 országában fényképezett és legalább ennyi helyen megfordult kiállítóként is. Az ember és a természet kapcsolata kezdetektől kíséri szakmai életútján, évtizedek óta fotózza az ember egyik legősibb társát, a lovakat. A hódmezővásárhelyi, egészen február végéig látogatható kiállítás képei a zalai dombságban, Bocskán, Vígh Pisti lovastanyáján készültek öt-hat év alatt. A hosszú idő alatt Eifert János szinte baráti viszonyt alakított ki a lovakkal, amelyeket név szerint ismert. A képek jó része hajnaltájt készült, hogy a legszebb pillanatban, különleges atmoszférában, a napfelkelte idején mutassa be a lovakat.
 

Január 22-én, hétfőn 17 órakor Dömötör Mihály fotóművész nyitja meg Eifert János kiállítását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában