Varga Endre professzor kiemelten értékesnek tartja a Szegedről érkezett elismerést

A Szegedért Alapítvány fődíját idén Varga Endre traumatológus professzor vehette át. A szombati gálán elérzékenyülve állt a színpadon, miközben a Szegedi Nemzeti Színházat megtöltő közönség tapsolta. Mint fogalmazott, felemelőnek érzi, hogy a saját köreiből, Szegedről kapott elismerést.

– Számomra ez éri a legtöbbet, hiszen itt nem a kapcsolatrendszer alapján dől el, kinek az érdemeit ismerik el, hanem egyszerűen a megbecsültséget mutatja – fogalmazott Varga Endre, akinek díjazásán jelen volt feleségén kívül lánya, fia, menye és két unokája is. Egy kicsit pedig édesapja is, hiszen az ő karóráját vette fel erre a jeles alkalomra.

Egyetlen háztömbbe besűríthető az élete

A professzor számára különleges érzelmi kötődést jelent Szeged. Bár pályája során többször elhagyhatta volna a várost, sőt az országot is egy-egy jó állásajánlat miatt, ő soha nem élt ezzel a lehetőséggel. 

– Az életem legfontosabb állomásai tulajdonképpen egyetlen háztömbnyi területen elhelyezhetők. A nőgyógyászati klinikán születtem, a Juhász Gyula iskolában kezdtem a tanulmányaimat, aztán egy nagykőrösi kitérő után a Semmelweis-kollégiumban felvételiztem az egyetemre. A Jancsó-kollégiumba udvaroltam, majd az Újklinikán dolgoztam – sorolta. 

De a Szegedért Alapítvány fődíjaként átvett kisplasztikához is kötődik érzelmileg, hiszen Lapis András alkotása eredeti méretben, köztéri szoborként a Novotel előtt áll – azon a téren, amelyre éppen rálátott gyerekszobája ablakából. 

A városhoz fűződő szoros viszonyát egyébként Varga professzor éppen azzal az időszakkal magyarázza, amikor családjával nem éltek itt. 

– Édesapám Nagykőrösön kapott főorvosi állást, így 2. osztályos koromtól érettségiig ott éltünk. De szüleimtől is mindig azt hallottam, mennyire vágynak vissza Szegedre, így nem is volt kérdés, hogy amikor egyetemet választottam, csak az ittenit jelöltem meg – mesélte. 

Lehetett volna szobrász, operatőr vagy mérnök is

Bár szülei mindketten orvosok voltak, Varga Endre számára nem volt egyértelmű, hogy ezt a pályát választja majd. 

– Fizika tagozatra jártam, érdekeltek a művészetek is. Szobrászatból nyertem versenyeket is, illetve hajómodellezésben is volt országos 3. helyezésem. Azt viszont már gimnazista fejjel is fel tudtam mérni, hogy nem könnyű a művészélet. Láttam, miket kell megcsinálniuk képességüknek csupán minimális részét kihasználva ahhoz, hogy meg tudjanak élni. Persze a szüleim kapcsán az orvoslás árnyoldalait is megtapasztalhattam: hogy ünnepnapokon operálnak, karácsonykor is dolgoznak és csak akkor volt magánéletük, ha nem voltak a városban. Szóval gondolkoztam a szobrászaton és az orvosláson is, sőt a filmes operatőr és a mérnök is szóba került, mint lehetséges jövőkép. Végső soron azonban azt gondolom, az emberre leginkább a szülei példája hat, akár tiltakozik ellene, akár nem. Másodikos gimnazista koromtól bejártam apukám sebészműtétjeire és ez a világ annyira megtetszett, hogy végül az orvosira felvételiztem. És mivel a biológia mellett a fizika is mindig nagyon érdekelt, a biomechanika, 3D nyomtatás és high tech sebészet kapcsán ez a terület is aktívan megmaradt az életemben – idézte fel kacskaringós pályaválasztását.

Sportolók, művészek köszönhetik neki teljes értékű életüket

Kézügyességét egyébként már pályája elején jól tudta kamatoztatni: gyakorló kisállatműtéteknél olyasmiket is meg tudott csinálni, amiket más nem. Így lett sebész, majd mivel ezen belül a traumatológián juthatott a leggyorsabban nagyműtétekhez, baleseti sebészetre specializálódott. 

– Igaz, édesapám azt mondta, csak ezt a szakterületet ne válasszam, mert nem lesz se éjjelem, se nappalom, de az sokkal élénkebben megmaradt bennem, amikor arról mesélt otthon, hogyan mentett meg emberi életeket vagy neki köszönhetően hogyan él újra teljes életet az, akit megoperált. Bár urológiával és általános sebészettel is foglalkozott, mindig ezeket az eseteit emelte ki – idézte fel Varga Endre, mi motiválta, hogy traumatológus legyen. És a mai napig ezt tartja egyébként munkája legfontosabb elemének: amikor láthatja, hogy egy balesetben összetört páciense újra teljes értékű életet él.

– Az átlagemberek esetében sokszor nem kapok visszacsatolást. De látni egy sportolót, aki teljes értékű játékosként tud visszatérni a pályára vagy egy táncost újra a színpadon, annál nincs jobb érzés.

Nincs párja a traumatológiai központnak 

Varga professzor egyébként a medencesebészetre specializálódott, azt Kanadában és USA-ban is tanulta. Később bekerült az AO csoportba, így tanult és tanított az egész világon, szakmai elkötelezettségének köszönhetően pedig a Szegedi Traumatológiai Klinika is AO oktatóközponttá vált, ahol a csontegyesítő műtéti technikákat tanítják. De világlátottságának köszönhető az is, hogy ma olyan komplex traumatológiai központ működik Szegeden, amilyen nagyon kevés van az országban. 

– Miközben nálunk még a repülőtéren szállt le a mentőhelikopter, Amerikában már a kórházak tetején landoltak. Nem én csináltam, viszont küzdöttem érte, hogy nálunk is egy helyen legyen sürgősségi osztály helikopterleszállóval, illetve komplex diagnosztikai háttérrel. Örülök, hogy ezt a kezdeményezésemet meghallották és megvalósították – mondta.

Nem panaszkodni kell, hanem idehozni, ami máshol jobban működik

Varga Endrét sokszor csábították állásajánlatokkal – a többi egyetemi központba és külföldre egyaránt. 

– Nem mondom, hogy soha nem gondolkoztam el egyetlen ajánlaton sem, de maradtam, mert jól érzem magam Szegeden. Nem vagyok röghözkötött: szeretek utazni, más kultúrákat látni, de ez az otthonom. A mai világban sokan azt nézik, máshol mennyivel jobb, azt viszont nem látják, hogy itt se rossz minden, sőt a legtöbb helyen ennél jóval rosszabb. Én abban hiszek, hogy ha látok valamit, ami jobb, azt ide kell hozni és megvalósítani. Mert abból soha nem lesz semmi, ha csak panaszkodunk. Hálás vagyok egyébként az életnek, hogy ezt a gyermekeim is így gondolják: az egész családom ittmaradt Szegeden, így láthatom őket és az unokáimat is. Szeretnék is egyre több időt velük tölteni, mert számomra ezek a legfontosabb dolgok.