Helyi kultúra

2024.05.16. 18:43

Csoda született a színpadon az Aranyossy-iskola gáláján - GALÉRIA

Részint a szülők örömére, egyúttal fontos társadalmi üzenettel rendezte meg gáláját az eltérő nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Református Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola.

Csoda született a színpadon az Aranyossy-iskola gáláján - GALÉRIA

Sokan, sokfélék vagyunk, mégis jó így együtt. Fotó: Tábori Szilvia

Sokféle érzés töltötte meg az eltérő nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó vásárhelyi Aranyossy Ágoston Református Óvoda, Általános iskola, Szakiskola mesével, énekkel, tánccal és versekkel színesített gálaműsorát május 16-án, csütörtökön a vásárhelyi művelődési központ zsúfolásig megtelt színháztermében. Talán volt olyan család, amelynek tagjai először pillantották meg gyermekük különleges tehetségét a színpadon, mások felszabadult megnyugvással figyelték, milyen jól boldogulnak a szerepléssel a máskor oly’ féltett óvodások és iskolások.

A lázas készülődés közepette lapunknak főszervezőként, egyúttal az Aranyossy Alapítvány elnökeként Laskai Nóra pedagógus úgy fogalmazott: lelki muníció mindannyiuknak egy ilyen esemény. A gyerekeknek pozitív megerősítés, a szülőknek és pedagógusoknak pedig megható és szívmelengető öröm. Egy ilyen sokszínű produkciókkal teli eseményen a szülők olyan élethelyzetben láthatják a gyermeküket, amelyre nem feltétlenül van lehetőség a hétköznapokban. Meglátják ügyességüket, tehetségüket, kölcsönös boldogság minden ilyen pillanat.

Az iskola alapítványa hívta életre mozgalmas és sokrétű rendezvényüket, de a kitartó diákok, a kreatív tantestület nélkül nem jöhetett volna létre. A belépőjegyből befolyt összeget részben fejlesztő eszközök vásárlására fordítják.

– Nem túlzás azt állítani, hogy sokan itt látják meg először, micsoda kincs rejlik a sajátos nevelési igényű gyermekekben. Olykor mi, pedagógusok is meglepődünk, milyen csoda lakozik bennük. Tehetséggel, őszinte lelkesedéssel, szívvel-lélekkel állnak a színpadon, sok-sok, apró lépésenként haladó szorgalmas gyakorlás után – mondta. Majd azt hangsúlyozta: fontos társadalmi üzenetet is hordoz a rendezvényük, hiszen sokan, sokfélék vagyunk, mégis jó így együtt. Érdemes ezt megmutatni a világnak, különösen, hogy talán a róluk alkotott kép és a valóság olykor eltér némileg egymástól.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!