Az élesítés szakasza következik

2022.01.14. 14:48

Jászapáti Petra egyelőre jól bírja a bezártságot, babonából nem mond egy favorit számot sem

A Gyakorló Jégcsarnokban készül, miközben külön szállodába költözött a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott, amelynek szegedi tagja, Jászapáti Petra mind a négy számban a legjobbat hozná ki magából a pekingi olimpián.

Vajgely Pál

Rövid pályás gyorskorcsolya, BudapestEgyre közelebb a pekingi téli olimpia rajtja, így a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott számára is egyre inkább fokozódik a munka.

 

– Jól halad a munka, most már a magyarországi felkészülés végén járunk. Elkezdtünk gyorsabban menni, az alapozást gyakorlatilag befejeztük. Szerencsére jól megy az edzésmunka, a formámnak pedig még nem most kell kijönnie, hiszen február 5-én lesz az első versenyem az olimpián – mondta lapunknak Jászapáti Petra, a válogatott szegedi tagja. 

 

A válogatott január végén utazik el Kínába, megbirkózva a koronavírus-járvány okozta nehézségekkel, addig pedig a megszokottak szerint készül itthon. Annyi különbség azonban van, hogy a válogatott tagjai a fertőzésveszély minimalizálása érdekében szállodába költöztek, de mint Petra kitért rá, nem okoz számára nehézséget. 

 

– Ez a feladat, ezzel kell megküzdeni. Megpróbálom megkönnyíteni magamnak, persze más, mintha otthon laknék. Ezzel kell együtt élnünk, remélhetőleg az olimpia után pedig a Covid is engedi a szabadabb életet – mondta a szegedi sportoló. 

Az már eldőlt, hogy Jászapáti Petra négy számban, 500, 1000 és 1500 méteren is indul majd Pekingben, valamint tagja lesz a vegyes váltónak is. Arra a kérdésre, hogy melyikre készül a leginkább, babonából inkább nem válaszolt. 

 

– Nem szeretném egyiket sem mondani, mert Debrecenben azt mondtam, hogy a vegyes váltótól és az ötszáz métertől várom a legtöbbet. Ott ötszáz méteren egy szerencsétlen esés miatt a döntőbe sem jutottam be, a vegyesnél pedig az utolsó körben Liu Shaolin Sándor egy karkötőben esett el… Bármi megtörténhet, egyiket sem várom jobban, mint a másikat, mind a négy számban kihoznám magamból a legtöbbet – zárta Jászapáti Petra. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában