2023.09.24. 20:21
A HFC szervezett védelemmel találta szemben magát
Egyenlített Monoron a Hódmezővásárhelyi FC, amely akár nyerhetett volna is dominanciája alapján, de a hazaiak kiválóan szervezték meg védelmüket és kihasználták a vendégek megingását. A labdarúgó NB III. Dél-keleti csoportjának nyolcadik fordulójában 2–1-es hazai siker született.
Illusztráció: Gémes Sándor
Két hét szünet után lépett pályára a HFC, amelynek első nagy helyzetét Gréczi jegyezte és lőtte kapu mellé. A 17. percben Hulicsár cselezte be magát a vásárhelyi tizenhatoson belülre, majd szerzett vezetést, 1–0.
Nagyjából húsz perc elteltével egyre inkább átvette az irányítást a HFC, a szünet előtti legnagyobb helyzetet Juhász Jónás alakította ki. A Guth felé tartó labdának melléfejelt a védő, ő pedig a hosszúról érkezve egyenlített, 1–1.
Kezdeményező felfogásban kezdte a második félidőt a Vásárhely, de a rendkívül szervezetten védekező hazaiak csírájában elfojtották próbálkozásaikat. Az 55. percben viszont egy hazai térfelén elvesztett HFC-labdával végigment a Monor és Farkas győzelmet jelentő gólt rúgott, 2–1. Akadtak még vendéghelyzetek, de a hazai védelem mindent hatástalanított. Vasárnap 15 órára a Kecskemét II. érkezik Hódmezővásárhelyre.
Antal Krisztián: – Tudtuk, hogy a Monor egy jó csapat, ami a pályán is beigazolódott. Sajnos két olyan védekezési hibát követtünk el ezen a mérkőzésen, amit NB III.-as szinten meg kell oldani. Várjuk a következő bajnokit, hogy javíthassunk.
Monor–Hódmezővásárhelyi FC 2–1 (1–1)
Labdarúgás, NB III., Dél-keleti csoport, 8. forduló. Monor. Vezette: Horváth Patrik (Nagy B., Dobos).
Monor: Bozsó – Majzik, Agóts (Szin, 74.), Kovács D., Farkas, Rácz, Hulicsár (Rajnai, 90.), Juhász Zs., Puskás, Horváth L. (Knolmár, 93.), Erdélyi. Edző: Klima János.
HFC: Deczki – Gréczi, Borbás (Arany, 66.), Juhász J. (Sipos, a szünetben), Hunya, Guth, Zana, Rabecz (Ondrejó, 83.), Zámbori D., Dóra D., Hegedűs (Dobronoky, 66.). Edző: Antal Krisztián.
Gólszerzők: Hulicsár (16.), Farkas (55.), ill. Guth (43.).