Pulit akart gyártani, mosópor lett belőle

Hódmezővásárhely - Ízig-vérig magyar vegyipari vállalkozás a mártélyi tanyavilágban működő Rosmarin Kft., annak ellenére, hogy ügyvezetője svájci. Bruno Fridez húsz éve elektromos Pulit gyártani jött a vásárhelyi Hódgéphez.

Korom András

A cégvezető hét éve vásárhelyi házánál, egy edényben keverte ki legsikeresebb terméküket: a súrolókövet. Vásárhely valóságos vegyipari nagyhatalommá nőtte ki magát, hiszen a városban két másik hasonló profilú cég is működik.

Húsz évvel ezelőtt a Hódgépnél készült elektromos Puli kisautó gyártása miatt érkezett Vásárhelyre Bruno Fridez. Ma a vásárhelyi kistérség legnagyobb mosó- és tisztítószergyártó cége, a Rosmarin Kft. ügyvezetője, illetve az eladási részleg vezetője. Hét évvel ezelőtt a cégvezető vásárhelyi házánál egy lábasban keverték ki legsikeresebb terméküket: a speciális, környezetbarát súrolókövet. Majd a cég szép lassan fejlődött, mára negyven állandó dolgozót foglalkoztató kisüzemmé nőtt.

Ebben a laboratóriumban keverik a vegyszereket. Fotó: Tésik Attila

Ebben a laboratóriumban keverik a vegyszereket.
Fotó: Tésik Attila

– Ízig-vérig magyar vállalkozás vagyunk. Úgy kerültünk jelenlegi mártélyi telephelyünkre, hogy Vásárhelyen éppen nem találtunk magunknak megfelelő helyet akkor, amikor arra sürgősen szükségünk lett volna. Itt volt viszont a mártélyi út mellett az egykori cipőfelsőrész-készítő üzem. Ezt fejlesztettük mára, apró lépésekben modern üzemmé – mondja az ügyvezető.

Nincsenek egyedül

A környéken nem az egyedüli vegyipari cég a Rosmarin, hiszen Vásárhelyen két másik hasonló vállalkozás is működik évek óta. Az Erzsébeti úton a Dalma márkanevű termékekről ismerős Satina Gold Kft. dolgozik, s szintén vásárhelyi a leginkább krémjeiről, samponjairól, tisztítószereiről, tusfürdőiről ismert Monolit Trade Kft.

A cég környezetbarát háztartási tisztítószereket gyárt, főként exportra: Kínába, Svédországba, Finnországba, Svájcba, Norvégiába, Németországba, Izlandra, Hollandiába. Angliában az ott Doctor Power néven ismert súrolókövét a megrendelő egymillió fontos TV Shop reklámmal népszerűsíti. Termékeik minden országban más-más címkével, névvel és kiszerelésben kerülnek forgalomba.

– Az Olasz Dóra vegyésznek köszönhetően több mint száz recepttel rendelkező üzem fejlődését jól mutatja, hogy a tavalyi termelési mennyiséget az idén júliusig teljesítettük – jegyezte meg az ügyvezető. Hozzátette: környezetbarát alapanyagokat használnak fel, így készítményeikben nincs foszfát vagy klóros alapanyag, de még a csomagolás is környezetbarát, ahogy azt a külföldi piac megköveteli.

A Rosmarin termékei Magyarországon jelenleg még csak kis mennyiségben kaphatók, bár volt rá példa, hogy az egyik, nálunk is jelenlévő multi hazai üzleteinek polcain megjelentek.

Bruno Fridez a legkeresettebb termékkel, a súrolókővel. Fotó: Tésik Attila

Bruno Fridez a legkeresettebb termékkel, a súrolókővel.
Fotó: Tésik Attila

Környezetvédelmi lépések

Száz négyzetméter felületű napkollektor van a Rosmarin épületének tetején, mutatva a cég célját, amely szerint az első olyan üzem szeretnének lenni, amely egyáltalán nem bocsát ki szén-dioxidot. A napkollektorok mellett a gyártáshoz, illetve a fűtéshez szükséges meleg vizet a jövőben fatüzelésű kazánok biztosítják. A jelenleg még földgázt használó Rosmarin ezzel szeretné az üzem működését is környezetbaráttá tenni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!