4 milliót nyertek a gyógyító kutyák

Sérült gyerekek és felnőttek fejlődését segítik kutyaterápiás foglalkozásokkal.

Antal Sándor

– 90 kutyaterápiás foglalkozást tartunk két iskolában Szegeden és Hódmezővásárhelyen, valamint egy szegedi óvodában – mondta el Gulicska Irén, az Új Világ Alapítvány kuratóriumi elnöke, hogy mire fordítják azt a mintegy 4 millió forintot, amit a nemzetközi Auchan Ifjúsági Alapítvány pályázatán nyertek. – A foglalkozások mellett rendezünk egy nyári tábort is, ahol több mint 50 mentálisan sérült gyermek játszhat és tanulhat együtt a gyógyító kutyákkal.

 

A kutyák a tanulásban is sokat segíthetnek a sérült embereknek. Fotó: DM

A kutyák a tanulásban is sokat segíthetnek a sérült embereknek. Fotó: DM


Az alapítvány 2011-ben jött létre. Fő céljuk, hogy segítsék a sérült gyermekek és felnőttek fejlődését kutyaterápiás foglalkozásokkal. – Szeretnénk, hogy a terápiás kutyák minél több oktatási intézménybe bekerüljenek. Nyugat-európai országokban már elismert ez a pedagógiai módszer, míg nálunk még gyerekcipőben jár – tette hozzá az elnök.


Emellett ruha- és ételosztást tartanak, és más módon is segítik a rászorultakat. Több mint 100 családot segítenek. Az alapítvány jelenleg 15 állandó és 10 támogató önkéntessel dolgozik. 2016-ban csatlakozik hozzájuk a SZTE Gyakorló Gimnázium fiatal önkéntes csapata, a diákok részt vesznek a gyógyító kutyák projektben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!