Bérlővel együtt is eladja a lakásokat az önkormányzat

Hódmezővásárhely- Hetven bérlakást árul a vásárhelyi önkormányzat - olyanokat is, amelyekben laknak. A bérlőknek ugyan elővételi joguk van, de mivel az összkomfortos lakások ára 6 és 17 millió között mozog, valószínűleg a legtöbbüknek esélye sincs, hogy megvegye.

Imre Péter

– Nem tudom, mi lesz velem. Nem tudok hová menni, a lányomhoz sem, négyen laknak önkormányzati lakásban. Szociális otthonba nem akarok, marad a temető – mondta elkeseredetten a Dr. Rapcsák András utca 5. szám alatt élő, 74 éves [namelink name="Farkas Istvánné Ilona"], aki 17 éve lakik a jelenlegi ingatlanban. Az önkormányzat 70 bérlakást hirdetett meg, köztük az övét is. Ilona azzal folytatta: levelet kaptak a város eladási szándékáról, de nagyon hirtelen jött minden. Egy összegben nem tudja megvenni az 5,5 millióra értékelt egyszobás, 37 négyzetméteres, komfortos ingatlant, de 70 ezer forintos nyugdíjjal a részletfizetésbe sem mer belevágni. Attól is tart, mi lesz, ha valaki „vele együtt" veszi meg a lakást.

Nagy a szórás


A vásárhelyi önkormányzat nyilvános pályázatot hirdetett 70 tulajdonában lévő lakás eladására, amelyek az Andrássy, a Dr. Rapcsák András, a Kaszap, a Lázár utcán és a Szabadság téren találhatók. Az árak között nagy a szórás, a 3 milliótól (Szabadság tér) a 16 millió 900 ezerig (Andrássy út). A pályázatokat július 6-án 12 óráig várják a városháza 15-ös ablakánál.


A Lázár utca 10. szám alatt akadtak, akik drágállták az eddigi bérleményükre megállapított vételárat – például 38 négyzetméterért 6,2 millió –, mert akkor sem ér annyit, ha a belvárosban van. Az egyik pár még egy gyereket tervez, ezért mindenképpen nagyobb lakást szeretne. A másik család pedig már korábban házépítésbe kezdett. Az is elhangzott: nem akarnak hitelt felvenni, hogy majd a törlesztést hagyják gyerekeikre örökül. Az első emeleten a 20 éves Tóth Levente közölte, nővérével nem tudják, de nem is akarják megvenni azt az 1 szobás, 43 négyzetméteres lakást, amelyben élnek. Sokallják érte a 7 milliót. – Amint eladják, költözünk – jelentette ki Levente.

 

 A 74 éves Farkas Istvánné Égető Ilonának nincs hová mennie. Fotó: Imre Péter

A 74 éves Farkas Istvánné Égető Ilonának nincs hová mennie. Fotó: Imre Péter

– Amíg lehet, maradunk – mondta a szintén a Lázár utcai társasházban élő [namelink name="Major-Pikali Tímea"] a 7 és fél hónapos Kornéllal a karján. Férje, [namelink name="Major Csaba"] a 8 éves Viktóriával nővérénél nyaral. Miután kialakították a lakásokat, 2008-ban az első beköltözők között voltak, most a távozásra készülnek. – Néztünk családi házat, tárgyaltunk a tulajdonossal, jó esély van rá, hogy rövidesen áttelepülhetünk oda. Már fontolgattuk a költözést, négyünknek kicsi ez a 37 négyzetméteres lakás. A mostani helyzet csak meggyorsította a folyamatot. A  két gyerek után járó CSOK-ot, az 1,3 milliót is igénybe vettük, várjuk a pénz átutalását – zárta gondolatait Tímea. Tőle búcsúzva, a lépcsőházban futottunk össze Túri Fannival, aki elmondta: bérlakását még nem hirdették meg eladásra, de bármikor megtörténhet, számít rá és tart tőle.


– Ne haragudjon, sietek dolgozni – mondta [namelink name="Kovács András"], aki gyermekkora óta lakik a meghirdetett Kaszap utcai ingatlanban. Annyit elárult: négyen élnek a lakásban, és úgy döntöttek, részletre megvásárolják a várostól.


A tegnapi közgyűlésen döntöttek az önkormányzati lakások bérbe- és eladását szabályzó rendelet módosításáról. A benne lakók élhetnek elővételi jogukkal. Ha egy összegben fizetnek, 20 százalékos kedvezményt kapnak az árból, de választhatják a részletfizetést is. Ha egyiket sem veszik igénybe – mert nem tudják –, a város lakottan is értékesítheti az ingatlanokat. Ebben az esetben a szerződéssel akarják valahogy védeni az addigi bérlőket. Arra semmi garancia, hogy az új tulaj nem emeli a helyben szokásosnál jóval magasabbra a lakbért, ezzel kényszerítve távozásra a benne élőt, aki a bíróságon szerezhet érvényt jogainak – tudtuk meg a vásárhelyi önkormányzattól.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!