Cseri: A polgármesternek nincs ideje Vásárhelyre

Nincs ideje a Modern Városok programra, amely a közel 160 milliárdos fejlesztésével történelmi lehetőséget jelenthetne Hódmezővásárhelynek - mondta pénteki sajtótájékoztatóján a képviselő.

Munkatársunktól

– Miközben [namelink name="Márki-Zay Péter"] Tótkomlóson meg Makón építgeti az új ellenzéki pártját, és felkészül az amerikai útjára, Hódmezővásárhelyre továbbra sincs ideje – mondta a pénteki sajtótájékoztatóján [namelink name="Cseri Tamás"] hódmezővásárhelyi fideszes képviselő. – Nincs ideje a Modern Városok programra, amely a közel 160 milliárdos fejlesztésével történelmi lehetőséget jelenthetne Hódmezővásárhelynek. Ennek jegyében valósult volna meg a Németh László Gimnázium fejlesztése is – mutatott rá a képviselő.


A politikus kiemelte, az iskola egy új szárnnyal bővülhetne, amire azért is lenne szükség, mert a tanulólétszám a következő években tovább nő. Az új szárnyban a földszinten 6 szaktantermet, valamint iskolai könyvtárt alakítanának ki, míg az emeleten egy többfunkciós, 600 főt befogadó közösségi teret.


– Márki-Zay Péternek azonban fontosabb a saját politikai karrierje, mint a Németh László diákjai. Fontosabb, hogy az egyéves politikai pályafutása után könyvet írjon, amelyben nagy ívű országvízióját teszi közzé, mint az az 1050 diák, akik a mögöttem lévő iskolában tanulnak. Márki-Zay Péter továbbra is csak saját magát építi, és nem Hódmezővásárhelyt – fogalmazott a képviselő.


A sajtótájékoztatóra A polgármesteri hivatal gyorshírszolgálata nevű Facebook-oldalon reagált a városháza. Közzétették Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos Márki-Zay Péter polgármester levelére írt válaszát, amely szerint folyamatban van az országos oktatási stratégia kidolgozása és az új Nemzeti alaptanterv bevezetése. Ezért késik a támogatás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!