Dűlőút közepére rakták a villanyoszlopot

Hódmezővásárhely - Vásárhely külterületén másfél-két méterre belóg a héjjahalmi dűlőútba a Démász egyik oszlopa, akadályozva a nagyobb mezőgazdasági gépek közlekedését. A szolgáltató szerint ők a földhivatali térképek alapján dolgoztak, az út hajlott el ennél az egyetlen villanyoszlopnál.

Korom András

Váratlan akadályt állított a Démász Vásárhely külterületén, a héjjahalmi dűlőben a tavaszi munkálatokat megkezdeni akaró nagyobb mezőgazdasági gépek elé. A területen két tanyát is villamosítottak a közelmúltban, az ide vezető oszlopok szépen sorjáznak az úttest szélén. Egy azonban, amelyen transzformátor működik, valami okból nem egy vonalba került a többi oszloppal, hanem mintegy másfél-két méterre belóg a dűlőútba.

Benkő Zsolt, a város külterületéért felelős települési képviselő a legutóbbi közmeghallgatáson elmondta a Démász jelenlévő képviselőinek a furcsa helyzetet.

– A villanyoszlop szó szerint megkerülhetetlen akadályt jelent a nagyobb mezőgazdasági gépek számára, hiszen azt a dűlőút másik szélén lévő mély árok miatt nem lehet kikerülni – mondta a képviselő, aki úgy véli, az áramszolgáltatónak kellene áthelyezni a rossz helyen álló villanyoszlopot.

A sorból kilógó villanyoszlop. Nagyobb géppel nem lehet kikerülni a héjjahalmi dűlőben. Fotó: Frank Yvette

A sorból kilógó villanyoszlop. Nagyobb géppel nem lehet kikerülni a héjjahalmi dűlőben. Fotó: Frank Yvette
A Démász Hálózati Elosztó (DHE) Kft. az önkormányzattól kapott kiviteli tervek alapján kapta meg a közútkezelői hozzájárulást, s a kivitelezés során az elektromos hálózat pontosan a terveknek megfelelően valósult meg. Ezt geodéziai bemérés is alátámasztja. A cég szerint az okozza a problémát, hogy az érintett dűlőút valószínűleg nem pontosan követi a földhivatali térképet. A DHE Kft.-nek azonban kötelessége a területhatárokhoz igazodnia, ez történt ebben az esetben is. Az oszlopot át lehet helyezni, ám a munkaköltséget a kérelmezőnek kell állnia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!