Hallgassa élőben!

Illegális filmfeltöltőket kapott el a NAV - 10 évet is kaphatnak

A házkutatások során több mint 7000 gigabyte mennyiségben zároltak adatokat az elkövetők által bérelt szervereken.

Több mint 3000 szerzői jog védelme alá tartozó filmet, számos zenei albumot és számítógépes programot tettek hozzáférhetővé az interneten a jogtulajdonosok jóváhagyása nélkül azok az elkövetők, akiknek illegális tevékenységére a múlt héten derítettek fényt a NAV nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói – közölte az adóhatóság.

A gyanú szerint a balatonfüredi huszonhét éves nő és társai magyar és külföldi internetes portálokra illegálisan, szerzői jogdíj megfizetése nélkül töltöttek fel és tettek hozzáférhetővé filmeket, zenei albumokat, számítógépes programokat.

Ezzel a forgalmazóknak, szerzőknek, alkotóknak előzetes számítások szerint több százmillió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak.

Az ügyben a pénzügyi nyomozók Balatonfüreden és Hódmezővásárhelyen rajtaütést hajtottak végre. A házkutatások során több mint 7000 gigabyte mennyiségben zároltak adatokat az elkövetők által bérelt szervereken.

A biztosított adatállomány elemzése jelenleg még folyamatban van, de az előzetes becslések alapján mintegy 3500 film, számos zenei album és számítógépes szoftver vált ilyen módon illegálisan hozzáférhetővé.

Az elkövetőknek szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntett miatt kell majd felelniük a bíróság előtt, a büntetés a különösen jelentős érték miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

Hirdetés
Zöldségekkel is harcolhatunk a klímaváltozás ellen
A halottak napi tűzesetek lehetőségére figyelmeztet a katasztrófavédelem
Többnyire a figyelmetlenség miatt nő meg ilyenkor a szerencsétlen esetek száma.
Azt hazudta: fia haldoklik, és így 13 millió forintot csalt ki áldozataitól
A 60-as éveiben járó anya 2017-től rengeteg embernek és több cég vezetőjének hazudta azt, hogy fia daganatos beteg. A műtétre, gyógyszerek kiváltására, egészségügyi ellátások ra kért pénzt. Volt, hogy könyörgött, és volt, hogy sírt is. Igazából a fia makk egészséges, ennek ellenére, több, mint tízmilliót sikerült kicsalnia 160 embertől.
2021.10.28.
Itt 3D videón járhatjuk körbe a Nemzetközi Űrállomást (videó)
Thomas Pesquet, az ESA francia űrhajósa egy 360 fokos kamerával végig lebegett az űrállomáson.
Olaszország visszaállította a határellenőrzést a G20-csúcstalálkozó idejére
November elseje kora délutánig visszaállították a határellenőrzést az olaszországi határbelépőknél a G20-csoport szombaton kezdődő állam és kormányfőinek találkozója miatt, amelyre többek között Joe Biden amerikai elnököt is várják, valamint tüntetőket Európa több országából – közölte a római belügyi tárca szerdán.
Öt liter forró vizet borított magára egy kétéves kisfiú Borsodban
A kétéves kisfiú megbotlott úgy rántotta magára azt a fazekat, amiben előtte nem sokkal tésztát főztek ki.