Lépcsővita

Még bokáig jártunk a tervgazdálkodásban, sőt a külföldi kölcsönöktől az ország pénztárcája is dagadozott, amikor úgy a hetvenes évek közepén először hallottam arról: vízlépcső épülhet a Tiszán. Mégpedig Csongrádnál. Tőserdei hétvégi házzal büszkélkedő rokonom akkoriban azt is megmutatta, hol nyaldossák majd a Tisza békés hullámai a partot környékükön, ha a tervből valóság lesz.

Azóta tengernyi víz lefolyt csongrádi vízlépcső nélkül is a Tiszán. A tervet időről időre előhúzták valamelyik fiók mélyéről, hogy aztán szép csendben oda visszasüllyesszék. Manapság aligha mérhetnénk ezrekben azok számát, akik komolyan el is hiszik – vízlépcsővel lesz gazdagabb valaha is Csongrád megye.

Már maga a vízlépcső mint szó megborzongatja a magyart a bős-nagymarosi vita óta. Aztán gomba módra szaporodtak az elmúlt évtizedekben azok a természetvédők is, akik nagyon szeretik élvezni a technika villamos energiával működő áldásait. De rögvest saját környezetbarát kardjukba dőlnek, ha úgy vélik, két madárfészekkel kevesebbet örökölnek unokáink, ha megvalósul egy-egy energiát termelő beruházás.

És persze itt a pénz. Pontosabban: nincs itt semmilyen pénz. Annyi legalábbis soha nem kerül elő a ládafiából, amennyi egy vízlépcsőre elég lenne. Így aztán elvitatkozgatunk, rágjuk a vízlépcsőproblémát, mintha nem is betonból épülne egy ilyen „vízi közmű", hanem gumicsontból. Közben vigyázó tekintetünket az Európai Unióra vetjük, amely egyre nagyobb hevülettel követeli tőlünk a környezetkímélő energiaforrások kiépítését.

„Az persze kell, csak ne vízlépcső legyen, meg ne atomerőmű!" – csapják be az ajtót az új kezdeményezések előtt hol ilyen, hol olyan csoportosulások. Habnak a tortán (pardon: vízlépcsőn, atomerőművön, napenergián, geotermikus energián, vagy éppenséggel szélkeréken) meg ott csücsülnek a politikai pártok, amik aktuális érdekeik szerint váltogatják nézeteiket a beruházások ügyében.

Ilyen előzmények után, s ennyire heves viták közepette aztán az egyszerű polgárnak fogalma sincs, hogyan készüljön az energiaínséges időkre, mert hogy ezek eljönnek, arra mérget vehetünk. Mint ahogy a globális felmelegedés is hoz még ránk annyi stresszt, amennyivel meg lehetne tölteni egy közepes méretű idegklinikát.

„De sebaj, olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna!" Mintha ezt a cinikus-népies álláspontot olvashatnánk ki konkrét tervként a sok-sok javaslat közül, miközben tulajdonképpen nem történik semmi, de legalábbis csak nagyon kevés, s még ennél is kevesebb megnyugtató. Pontosabban: dehogynem történik! Most éppen a csongrádi vízlépcső ügyéről vitázgatunk. Mint harminc éve tettük. S mint harminc év múlva teszik majd utódaink. Akik vagy azért haragszanak majd ránk, mert megépítettük, vagy azért, mert nem.