Jegyzet

2015.02.13. 22:51

Simicska és a többiek

JEGYZET - ˝Máris több korbácsütést láthattunk.˝

R. Tóth Gábor

Egy hete kell együtt élnünk a tudattal, hogy Simicska Lajos fejében Magyarország egy spermabankhoz hasonlatos – hisz’ mindkettőben ugyanaz a főszereplő.

Persze miért ne beszélhetnénk nyíltan ilyen kérdésekről, sutba dobva a társadalmi prüdériát, elvégre nem élünk már a lyukcsőszök korában (e témában lásd hiánypótló írásunkat Szieszta mellékletünkben).

A héten úgyis mindenki A szürke ötven árnyalata című film erotikus tartalmait elemzi, e hangulatba belefér, hogy a Simicska–Orbán-konfliktus vérbő szado-mazo elemeit is sorra vegyük. Hiszen máris több korbácsütést láthattunk: tegnap derült ki, hogy a 338-as főút Nyíregyházát elkerülő szakaszának 3,3 milliárdos kivitelezési munkáit bukta a Közgép. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. éléről is eltávolítják a Simicska emberének tartott vezérigazgatót, Márton Pétert. Ne legyen kétségünk, a reklámadó is még jobban fog fájni Simicskának – aki oly jellemző magyaros huszárvágással egyesek szemében nemzeti oligarchából mára az orbánizmus elleni küzdelem Háry Jánosába oltott Dugovics Tituszává avanzsált.

Mindenesetre egyesélyes küzdelemnek tűnik ez, a miniszterelnöknek több muníciója van. És ha véletlenül ötlet híján is lenne, jövő héten látogat hazánkba [namelink name="Vlagyimir Putyin"], aki meglehetős rutint szerzett a gazdasági oligarchák félreállításában.

Az újabb médiaháborúban elhúzódó, öldöklő, szórakoztató küzdelmet fogunk látni hatalomért, befolyásért, pénzért. Ha kenyér nem is, cirkusz jut majd annak a több mint 2 millió embernek, aki létminimum alatti jövedelemmel rendelkezik, vagyis évente nem keres bruttó 1,5 millió forintnál többet. Idetartozik a személyi jövedelemadót fizető magyarok fele. Talán a győztesnek marad ereje értük is küzdeni.

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!