Kecskemét és környéke

2011.04.03. 03:00

Nem kerget szerepálmokat a Jászai Mari díjas színész

Kecskemét - Eljátszott már olyan drámai szerepeket, mint Hamlet vagy Bánk bán, de szívesen komédiázik is, ha kell, például a Hajmeresztő furcsa fodrászának szerepében tetszelegve. Vitathatatlan, Hegedűs Zoltán igazán sokoldalú művész, amit nemrégiben Jászai Mari-díjjal ismertek el. <br>

Gál Orsolya

A Katona József Színház társulatának tagja nem számított rá, hogy ilyen elismerésben részesül. Váratlanul érte a telefonhívás, melyben közölték, megkapta a Jászai Mari-díjat. - Egyáltalán nem számítottam rá, nem is tudtam, hogy a teátrum direktora, Cseke Péter felterjesztett erre a kitüntetésre. A környezetemben mindenki nagy örömmel fogadta az elismerést. Amikor a szegedi társulat tagja voltam, az évad színészének járó elismerést és a város kulturális díját kaptam meg, Kecskeméten pedig 2007-ben lettem az évad színésze. Ez az első országos díjam – tudtuk meg Hegedűs Zoltántól.

A színművész és felesége Danyi Judit színésznő 1998 óta tagja a kecskeméti társulatnak. A házaspár Bodolay Géza igazgatása idején került a hírös város teátrumába. A tiszakécskei fiú azonban gyerekként egyáltalán nem a színészi pályáról álmodott. – Humán területen szerettem volna elhelyezkedni, talán lelkész vagy ügyvéd szerettem volna lenni. Középiskolásként a debreceni Református Kollégium diákja lettem, ott ismerkedtem meg a színjátszással. Harmadikos-negyedikes gimnazista koromban az igazgató engedélyével kijárhattam az ifjúsági színházhoz. Ott döntöttem el, hogy színész szeretnék lenni. Felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de elsőre nem vettek fel. Akkor eljöttem Kecskemétre, a Katona József Színházba egy évre stúdiósnak. Másodszorra felvettek a színművészetire, és ekkor Kerényi Imre és Huszti Péter osztályába kerültem – idézte fel a történteket Zoli.

Hegedűs Zoltán telefonon értesült a díjról.

Hegedűs Zoltán a Harmadik Richárdban.

Névjegy

Hegedűs Zoltán 1964-ben született Tiszakécskén. A Színház és Filmművészeti Főiskolát 1988-ban végezte el. 1988-1992-ig a Szegedi Nemzeti Színházban, majd 1992-1998-ig a Győri Nemzeti Színházban játszott. 1998 óta a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja. Felesége Danyi Judit színésznő. Két gyermekük van, a 14 éves Fanni és a 9 éves Dani. 

 A főiskola fiatal színésznövendékei nagyon korán kikerültek gyakorlatra a Nemzeti Színházhoz. Zoli osztálya Kerényi Imre és Vámos László darabjaiban játszhatott. – Olyan Kossuth-díjas színészek közelébe kerülhettünk, mint Sinkovits Imre, Kállai Ferenc, Agárdi Gábor, Kálmán György vagy Őze Lajos. Bejártunk a próbáikra a Nemzetibe és a Madách Színházba. Inspirált bennünket az, ahogyan ők dolgoztak, felnéztünk rájuk. Óriási dolog volt, hogy Az ember tragédiája jubileumi előadásán Kállai Ferenccel és Agárdi Gáborral állhattunk egy színpadon, vagy hogy a Csíksomlyói passióban Hámori Ildikóval és Kézdi Györggyel játszhattunk együtt. Ruttkai Évát, Körmendi Jánost és Márkus Lászlót is láthattuk próbálni – mesélte a delmagyar.hu-nak Zoli.

A főiskolán az osztályukat tanította Ruszt József is, akinek hívására 1988-ban leszerződött négy évre a szegedi színházhoz. – Ott sokféle karaktert kipróbálhattam, de inkább kisebb szerepeket kaptam, a nagy feladatok Győrben találtak rám, ahová 1992-ben szerződtem át, amikor Korcsmáros György lett a főrendező. Ott játszhattam el például a Hamletet, ami egy fontos állomás volt a pályámon – tette hozzá a színművész.

Zoli magánéletére is nagy hatással volt ez az előadás, ugyanis ebben a darabban egy gyönyörű fiatal színésznő játszotta mellette Opheliát, aki nem más volt, mint Danyi Judit. A két művész ekkor szeretett egymásba. Fanni lányuk 1997-ben született meg. Ekkor a házaspárnak szüksége volt a nagyszülők segítségére, így dönteniük kellett, hová költözzenek. – Egyik tervünk Budapest volt, mert Judit szülei Diósdon laknak, a másik ötletünk pedig Kecskemét. Akkor pályázta meg itt a direktori posztot Bodolay Géza, akit felkerestünk, hogy van-e arra lehetőség, hogy átszerződjünk ide – avatott be a hírös városba költözésük történetébe Zoli.

A kecskeméti társult nagyon kedvesen fogadta a házaspárt, így hamar beilleszkedtek. Zoli itt játszhatta el Bánk bán szerepét, ami váratlanul érte, hiszen bevallása szerint nem egy Bánk alkat. - Érzelmileg van bennünk hasonlóság, de külsőleg nincs. Éppen ezért óriási lehetőség volt ez számomra. Szeretek olyan karaktereket játszani, ami nem én vagyok. Több ilyen szerep is megtalált a pályám során, szeretem megoldani az ilyen kihívásokat – magyarázta a művész.

Feleségével, Danyi Judittal a színpadon.

Feleségével, Danyi Judittal a színpadon.
Zoli drámai színésznek tartja magát, de nagyon szereti a komédiákat, valamint a zenés darabokat is. Leginkább a karakterszerepek állnak közel hozzá. Kedvenc figurái: Hamlet, Bánk bán, Molnár Ferenc Liliomjának Hugója, a Mirandolina lovagja, a Liselotte és a május, amiben Judittal játszott, valamint a Győrben játszott Csak semmi szex kérem, angolok vagyunk Brian-je. Zoli elárulta, nem kerget szerepálmokat, azokat a feladatokat szereti megoldani, amiket kap.

Feleségével, Judittal is gyakran állnak egy színpadon. Legutóbb az Orosz lekvárban alakítottak egy házaspárt. – Judit nagyon tehetséges, szeretek vele dolgozni, megértjük, ismerjük egymás minden rezdülését. Nagyon ösztönös színésznő. Kikérjük egymás véleményét, de otthon nem foglalkozunk a szereppel. Nem ülünk be egymás főpróbájára, hogy ellássuk egymást otthon instrukciókkal. Úgy mondjuk el a véleményünket, mint egy néző – tette hozzá Zoli, aki elárulta, neki még ma is minden alkalommal lámpaláza van, amikor színpadra lép.

A színművész szabadidejét legszívesebben a családjával tölti. Reggelente viszi a gyerekeket iskolába, Danit délután focizni, úszni. - Ők töltik ki a napjainkat. Próbáljuk kihasználni a velük töltött időt, mivel mi éppen akkor indulunk a színházba, amikor ők végeznek az iskolában vagy az edzésen – mondta Zoli, aki bevallotta, nem szeretnék, ha gyerekeik követnék őket a pályán. - A hetvenes-nyolcvanas években még kevesen voltunk, utána elindultak a színi stúdiók, most pedig már bárki színész lehet, aki belekerül egy sorozatba vagy egy valóságshow-ba. Sajnos a rendszerváltás idején nem jött létre a színészkamara, pedig az sokat segített volna – tette hozzá Zoli, aki jelenleg a Caligula helytartójában Decius szerepét, a Harmadik Richárdban pedig Buckinghamet alakítja a kecskeméti teátrum színpadán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!