Kecskemét és környéke

2016.07.18. 11:24

Migránsok verekedtek össze a kiskunhalasi befogadóközpontban

Először csak puszta kézzel, később viszont letört bútorlábakkal is egymásnak estek.

Tömegverekedés volt migránsok között vasárnap este a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfő reggel az MTI-vel.

Bakondi György elmondta: az őrzött menekülttáborban este 8 óra körül mintegy húsz migráns - köztük algériaiak, szírek, pakisztániak és két mongol - verekedett össze. Először csak puszta kézzel, később viszont letört bútorlábakkal is egymásnak estek. A biztonsági őrök beavatkozására kimentek az udvarra, ahol mintegy kétszázan csatlakoztak a cselekményekhez.

A rendőrök beavatkozásának eredményeként a késő esti órákra helyreállt a rend a központban.

Kilencen sérültek meg, közülük nyolc embert vittek kórházba: valamennyien nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

Vizsgálják, hogy pontosan milyen okból tört ki a verekedés, ki kezdeményezte. A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indított eljárást - mondta Bakondi György.

A kiskunhalasi befogadóközpontban az elmúlt hetekben több alkalommal történt valamilyen atrocitás migránsok között, de valamennyi esetben rövid idő alatt sikerült helyreállítani a rendet. Bakondi György azt mondta: a kiskunhalasi központban megfelelő létszámú az őrszemélyzet, szükség esetén a rendőrök is segítenek, ahogy vasárnap is, amikor csaknem kétszáz rendőr segített a központ rendjének helyreállításában - mondta a belbiztonsági főtanácsadó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!