2014.07.15. 20:02
Füstölt valami a 3-as metró alagútjában
Nem jár a 3-as metró a Deák Ferenc tér és az Árpád híd között - mondta Erős János, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere kedd délután az MTI-nek. A katasztrófavédelem azt közölte: füstölés miatt állították le a 3-as metró forgalmát a Nyugati térnél.
A BKK fődiszpécsere elmondta, műszaki probléma miatt áll a forgalom az említett megállók között, az utasokat pótlóbuszok szállítják.
A katasztrófavédelem a honlapján azt írta: a Kőbánya-Kispest felé vezető alagútban füstöl valami, a tűzoltók porral oltó készülékekkel vizsgálják át az alagutat és keresik a füstölés okát. Azt már megállapították, hogy nem az állomáson veszteglő szerelvény gyulladt ki - áll a közleményben.
A Budapesti Közlekedési Központ nem sokkal tíz óra előtt jelentette, hogy helyreállt a forgalom.
A Budapesti Közlekedési Központ és a BKV MTI-hez eljuttatott közlése szerint személyi sérülés nem történt, az alagútban utasokat szállító szerelvény nem maradt.