Cara Hunter: Nincs kiút

A karácsonyi szünetben szörnyű tragédia történik: egy édesanya két gyermekével ragad bent égő otthonukban. Ő és a kisebbik nem éli túl, a nagyot pedig ugyan még kórházba tudják szállítani, később azonban ő is életét veszti. Csakhogy a család négytagú, az apa pedig eltűnt, elérhetetlenné vált. A tűzvizsgálat hamarosan kideríti, hogy gyújtogatás történt, így nyomozás indul az ügyben, a fő gyanúsított pedig természetesen a családfő. De biztos, hogy ez a történet ennyire egyszerű?

Az írónőnek ez már a harmadik nagysikerű krimije, így nagy reményekkel vágtam bele, de őszinte leszek: a felénél majdnem feladtam. Rendkívül lassan bontakozik ugyanis ki a cselekmény, a nyomozás leírása majdnem olyan vontatott és eseménytelen, mint amilyen nyilvánvalóan a valóságban is. Csakhogy ez esetben olvasóként valószínűleg nem vágytam volna ennyire hű ábrázolásra. Szóval az a helyzet, hogy nyomozós történetből olvastam már sokkal jobbakat is, de összességében mégis elégedetten tettem le a könyvet. Ez pedig a regény második felének köszönhető, amikor végre megérkeznek azok a csavarok és fordulatok, melyek egy jó bűnügyi történet kötelező elemei. A két idősíkban futtatott történet egyik szálából lassan feltárul ugyanis a család magánélete, mely újabb és újabb utakat nyit meg a lehetséges gyanúsítottak felé. Nagyjából egy évvel a tűz előtti állapotoktól kezdve ismerhetjük meg őket, és ahogy haladunk előre velük az időben, egyre több gyanús dolog kerül felszínre.

A regény számos családi és társadalmi problémát érint. Szó van itt testvérféltékenységről, mely a két kicsi között dúl, és ennek kapcsán arról is, vajon mennyire veszélyesek a számítógépes játékok. Kiderül ugyanis, hogy a tízéves fiú pont olyasmiket játszott X-Boxán, mint ami a valóságban is megtörtént. És mint tudjuk, egy gyerek nem biztos, hogy különbséget tud tenni aközött, hogy csak a képernyőn gyújtja fel kistestvérét, vagy a valóságban is. De képbe kerül egy fiatal férfi is, aki rendkívül sokat van a családdal, és nem tudni, vajon szeretőként vagy más minőségében töltött önszántából ennyi időt velük. És ha szerető, egyáltalán a férjé vagy a feleségé? Mindezek mellett szó esik depresszióról is, mely szintén okot adhat egy család széthullására – de vajon ezek közül melyik a téves nyom és melyik az, ami végül a megoldáshoz vezet?

Egy biztos: a végkifejletben annyi csavar van, amitől teljesen kiszámíthatatlan a befejezés, azzal tehát nem lehet vádolni az írónőt, hogy sablonos sztorit rakott volna össze. Aki olvasta előző két művét, mely szintén Adam Fawley nyomozó ügyeiről szól, annak külön adalék lehet a rendőr magánéleti sorsának alakulása is. Én nem találkoztam a korábbi regényekkel, de ezek ismerete nélkül is kerek történetet kaptam, vagyis az előzmények hiánya sem csorbítja az olvasásélményt. Összességében tehát egy élvezhető műről van szó, aki azonban olyan könyveket szeret, melyek az első pillanattól kezdve beszippantják, lehet, hogy nem szavazza meg neki azt a bizalmat, hogy végigolvassa.