Könyvelő

2021.09.15. 14:54

Erin Watt – Omladozó királyság

Timár Kriszta

A Royal család sorozat előző részeit már bemutattam a blogon, ez a regényfolyam befejező része. Ez egy olyan sorozat, ami önálló darabonként igazán nem élvezhető, aki mégis most fedezné fel magának, ezt a kötetet akár önállóan is elolvashatja, köszönhetően a főszereplő alapproblémájának. Mégis inkább azt javaslom, hogy akinek felkelti az érdeklődését a milliomos család középiskolás tagjainak élettörténete, az kezdje a sorozat elején.

Az 5. kötet ott veszi fel a fonalat, ahol a 4. rész abbamaradt, vagyis hogy mi történt, miután Hartley és az egyik Royal-iker karambolozott. Nos, a történet szempontjából színes csavar, hogy a lány több évnyi emlékét elveszítette, így fogalma sincs, miért nem él együtt családjával, kik a barátai és ki a szerelme. Ez az olvasó szempontjából azért hasznos, mert Easton barátnőjéről az előző kötetben nem sok minden derült ki, így gyakorlatilag a lánnyal együtt ismerhetjük meg múltját, hátterét. Easton pedig kicsit megszerettetheti magát az olvasóval, hiszen az alkoholproblémákkal küzdő, nőcsábász fiatalember is tiszta lappal tud indulni szerelme előtt: nincsenek előítéletek, amik beárnyékolhatnák kapcsolatuk bimbózását. Ő tehát egy teljesen új arcát mutatja meg: azt a gondoskodó pasit, aki képes kivárni, amíg Hartley ismét beleszeret, addig is azonban testőrként óvja azoktól, akik megpróbálják kihasználni amnéziáját.

Hartley, miután kijön a kórházból, megdöbbenve tapasztalja, hogy otthonukban semmi nyoma annak, hogy ő is a család része lenne. Nem talál magáról személyes dolgokat, sem fényképeket, de még neki tetsző ruhákat sem, ráadásul még közösségi oldala sincs, hogy saját magát azáltal kicsit megismerhesse. Telefonját állítólag elveszítette, így az is teljesen üres, vagyis magára marad azzal a problémájával, hogy csak szülei és testvére szűkszavú információira támaszkodva kezdheti el összerakosgatni elmúlt éveinek mozaikdarabkáit. Hamar rájön azonban, hogy valami nem stimmel, és végül ki is derül az igazság: már évek óta külön lakott, mivel kitagadták. Mivel most sem látják szívesen, jobbnak látja elköltözni, azt azonban fontosnak érzi, hogy kiderüljön, mi is történt családjában. Abban ugyanis biztos, hogy sötét titkok lengik körül apját, és talán ennek van köze ahhoz, hogy neki mennie kellett.

A történet tehát arról szól, hogyan göngyölíti fel Hartley saját életét, a sztori lezárása pedig olyan izgalmasra és fordulatosra sikerült, ami valóban méltó egy 5 kötetes regényfolyam lezárásának. Persze maradhat az olvasóban hiányérzet, hiszen a könyvben gyakorlatilag a többi Royal-fiú teljesen háttérbe szorul, vagyis az ő történetük befejezéséről nem tudunk meg sokat, de young adult műfajban talán nem is szabad várni veretes, mélységében kidolgozott sztorikat. Az öt kötet során beletekinthettünk egy gazdag família mindennapjaiba, a gimis élet nehézségeibe és abba, hogy a pénz nem minden esetben boldogít vagy tesz kerekké egy családot. Könnyed, szórakoztató olvasmány tiniknek és fiatal felnőtteknek, ami kikapcsolódásnak tökéletes.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!