Kultúra

2008.11.18. 08:21

Beavató színházi est a Szépművészetiben

Színházi előbemutatóval, kamara-kiállítással, költő- és kardalversennyel, zenés rendezvényekkel és tudományos konferenciával ünnepli Antik Gyűjteményének 100 évvel ezelőtti alapítását a Szépművészeti Múzeum.

A programsorozat első eseményeként, kedden este Euripidész: Oresztész című drámájának részleteit nézhetik meg az érdeklődők a budapesti kiállítóhelyen.

Száz évvel ezelőtt, 1908 novemberében került a Szépművészeti Múzeumba az a 135 darabból álló antik szobrászati együttes, amely megalapozta a ma már több, mint öt és félezer műtárgyat számláló Antik Gyűjtemény anyagát.

A Nemzeti Színházban pénteken mutatják be november Euripidész: Oresztész című drámáját. Az érdeklődők azonban a premier előtt három nappal már bepillanthatnak a darabba. A Szépművészeti Múzeumban kedden este hét órától Alföldi Róbert rendező, valamint a darab újrafordítói, Karsai György klasszika-filológus és Térey János költő beszélgetnek az antik görög életszemléletről és Euripidész humoráról.

A beavató színházi esten közreműködnek a darab szereplői, így mások mellett, Csoma Judit, Nagy Mari, Péterfy Bori, Udvaros Dorottya, Blaskó Péter, Cserhalmi György, Garas Dezső, Kulka János, László Zsolt és Rába Roland, valamin a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.

Bővebb információ a programsorozatról a: www.szepmuveszeti.hu oldalon olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!