Kultúra

2008.05.22. 14:17

Fliegauf Benedeket meglepte a cannes-i elismerés

Fliegauf Benedek Womb című forgatókönyve nyerte el Cannes-ban a legjobb kelet-közép-európai forgatókönyvnek járó Krzysztof Kieslowski-díjat.

A magyar rendező várhatóan ősszel kezdi el forgatni angol színészekkel a francia-német, angol, magyar koprodukcióban készülő filmjét - mondta el a Független Hírügynökségnek csütörtök reggel Fliegauf Benedek.

A rendezőt meglepte, hogy díjat kapott. Érdeklődésünkre Fliegauf Benedek elmondta: egy olyan típusú díjátadó keretében kapta meg az elismerést, ahol előre nem árulnak el semmit, akkor és ott derül ki minden. Az elismeréssel járó 10 ezer eurós pénzjutalom kapcsán a rendező elárulta, sok sárga számla van otthon, amit be kell fizetniük a feleségével, de komolyra fordítva a szót, a díj maga nagyon fontos, tette hozzá Fliegauf Benedek.

Az elismerés egy nemzetközi forgatókönyv-fejlesztési program záróakkordja, mondta el a rendező. Az Európai Unió által is támogatott Script East nevű kurzusban 12 kelet-európai forgatókönyvíró előzetes pályázat alapján vett részt három helyszínen. A program Varsóban kezdődött, februárban a Berlinalen folytatódott, és most a cannes-i filmfesztivál Atelier (Műhely) elnevezésű programjával zárul.

A nyertes forgatókönyvből egy klasszikus szerelmi történet készül. Az író, rendező, látványtervező, Fliegauf Benedek eddigi kísérleti játékfilmjeivel (a Rengeteg, a Dealer és a Tejút) jelentős sikereket ért el külföldön: rangos fesztiváldíjakat vehetett át többek között Berlinben, Mar del Platán és Moszkvában is.

Fliegauf Benedek érdeklődésünkre elmondta, angol színészekkel, várhatóan ősszel kezdik el forgatni Németországban a Womb című filmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!