2009.03.14. 19:12
Unom
Szokás szerint nem bírunk magunkkal. Szokás szerint túlzásokba esünk és szokás szerint nem vesszük észre saját magunkat. Magyar módi klasszik, sokadik fejezet.
A félreértések elkerülése végett: hajrá, Fotex!
De azért ez már kezd sok lenni. A távirati iroda jelentése, amely itt is olvasható:
„Petre Cozma magyar kitüntetést kapott
A Magyar Sportért Emlékérem arany fokozatát adta át Petre Cozmának, a február 8-án Veszprémben meggyilkolt Marian Cozma román kézilabdázó édesapjának szombaton Bukarestben Gyenesei István önkormányzati miniszter. A magas állami kitüntetésre - civil kezdeményezésként - Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) főtitkára és Vujity Tvrtko újságíró terjesztette fel Petre Cozmát. A javaslattevők indoklása szerint Petre Cozma a gyász legnehezebb pillanataiban példamutató emberi nagyságával, megnyilatkozásaival és cselekedeteivel békére, megbecsülésre és az egymás iránti tiszteletre tanított mindenkit."
Hagyjuk már egy kicsit békén a Cozma-családot! És magát az egész ügyet is! A tettesek megvannak, lassan következik a tárgyalás, s majd az ítélethirdetés, nyilván lesznek majd évfordulós megemlékezések is, de úgy egyébként, hagyjuk már ezt az egészet!
Azért mert sportolókba mártották a tettesek a kést, attól még ez egy „ugyanolyan" bűntény, mint mondjuk ez az eset. (Gyengébbek kedvéért: a bűntényen van a hangsúly.) Ezzel kapcsolatban miért nem szörnyülködünk még mindig? Szerintem a családtagok ott is példamutatóan viselkedtek, viselkednek.
Simon Tibor? Rémlik valami? Nem? Elég nagy baj.
Mellékszál: Gyeneseit hogyan engedték Bukarestig repülni? Fapadossal ment?