Nadobán László az agyagban, a kőben is látja a csodát - Népi iparművészként kezdte, de szobrot is ajándékozott Makónak

– Engem huszonévesen megra­gadott a fazekasok, a korongo­zók munkája éppúgy, mint az ácsoké – mondja Nadobán László, akinek az idei makói mű­­vésztelep nyitányaként a na­­pokban nyílt kerámiakiállítása a helyi levéltárban.

Ez önmagában talán nem volna annyira érdekes, Nadobán Lászlót azonban a legtöbben Makón még mindig népi iparművészként ismerik. Megszűnéséig, másfél évtizeddel ezelőttig ő vezette a helyi szövőipari szövetkezetet, amelynek termékei közül nagyon sok viselte magán az ő terve­zé­sének nyomát. Ő találta ki, hogy mivel az itteni öreg gépek a tömegtermelésre nem alkalmasak, olyasmit kell gyártani, ami a helyi hagyományokra épül és egyedi. Azt pedig öt év­­vel ezelőtt írtuk meg róla, hogy egy süttői márványból ké­­szült szobrot ajándékozott szülővárosának. Az Élet című, nőalakot ábrázoló alkotás je­lenleg is a Szent János téren, a Hagymatikum fürdő épület­együttese előtt áll. Amit tehát mindenképpen meg kell állapítanunk róla, az az, hogy igen sokoldalú ember.

Sok kerámiacsodát látott már Nadobán László, amikor kinyitja a kemence ajtaját. FOTÓ: SZABÓ IMRE

Amikor megszűnt a munka a szőttesekkel, először faragni kezdett – egyszerűen azért, mert hiányzott neki az alkotás. Ennek kapcsán mutatta meg neki egy kiszombori szobrász, Borsi Sán­dor, hogyan kell a bronzzal bán­ni, s mivel ez megtetszett neki, épített egy kemencét, majd egy helyi kovácsmestertől, Széll Im­­rétől megvett egy másikat. Végül három éve vett egy harmadikat, egy kisebbet, amiről kiderült, hogy abban nagyon jól lehet az agyagot kiégetni. És ugyanekkor jutott eszébe, hogy sok-sok évvel korábban a szegedi népművészeti egyesület egyszer fi­­zetségként egy korongozót adott neki, ami aztán a raktárban porosodott. Makón ő nem ismert fazekasokat, így kísérle­tezni kezdett vele. Ami végül alighanem sikeres volt, hiszen a művésztelep vezetője, Karsai Ildikó meglátva a kezei alól kikerült alkotásokat meginvitálta az idei nyitókiállításra.

Nadobán László rokonszenves szerénységgel azt mondja, nem tekinti magát művésznek.

– Régen a juhászok, a pásztorok nem készítettek külön edényeket, csak a használati tár­­gyaikat díszítették. Én is így vagyok ezzel: az itthoni kamra polcain az én edényeimben tá­rolunk mindent – mondja.

Nadobán László alkotásaiban a szépet, a harmóniát keresi. FOTÓ: SZABÓ IMRE

A technikát főleg az internetről tanulta. Most a művésztelep meghívott tagjaként azonban szobrászkodik. Hozzáteszi: az agyag, a kő meg a textil egészen másfajta anyag, de mindegyikben ott van a csoda.

– Amikor a kerámiát az em­­ber kiégeti, az még nem nagy meglepetés. De amikor a mázat is kiégeti az ember, rácsodálkozhatunk, mi lett belőle, amikor kinyitjuk a kemence ajtaját.