Makó és környéke

2008.08.01. 21:34

Három napraforgó a nagyéri szállónak

Nagyér - Nagyér önkormányzata egymilliós befektetéssel – ennyibe került a jókora ingatlan – és tízmilliós pályázati támogatásból falusi szállót létesített – augusztustól tele a ház.

Illyés Szabolcs

Munkahely és bevétel – mindössze egymilliós befektetésből: Nagyér diákszálló céljából alig több mint két esztendeje vásárolt egy, a főtérre nyíló, rossz állapotban lévő, nagy házat, a felújításhoz pedig tízmilliós támogatást nyert. A falusi szálláshelyet a múlt héten minősítette a hivatal „három napraforgóssá" – a jövő héttől a nyári szezonra telt házzal számolhat.

– Úgy tűnik, vonzó az egyszerre 26 fő számára egyszerű, de komfortos szállást biztosító vállalkozásunk, hiszen az iskoláscsoportokon kívül népes baráti társaságok, sőt külföldiek is lefoglalták már a házat, holland vendégeink a makói művésztelep kapcsán utaznak a térségbe, és a jövő héten érkeznek ide – sorolta Lőrincz Tibor polgármester, aki hozzátette: annyira friss a még véglegesen el sem készült épület minősítése, hogy a három napraforgót – a falusi turizmus „csillagait" jelképező táblát még ki sem rakhatták.

A jókora parasztházban kényelmes, külön vizesblokkal rendelkező „tanári" apartmant, két, emeletes ágyakkal berendezett szobát és egy, közel harminc ember számára elegendő étkezőt, közösségi helyiséget alakítottak ki, de az építményhez csatlakozik egy önálló konyhával ellátott külön apartmanrész is.

Címkék#Nagyér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!