Korrekord: 20 éve egy helyen a makói Renault

Fiatalkori álmaiban a fellegekben járt [namelink name="Bugyi Pál"], repülőgép-szerelőként a növényvédő állomáson Z-37 csehszlovák, illetve PZL lengyel gépekkel tartották a frontot, illetve a kártevőket távol a hagymaföldekről. Erről szólt az 1971 tavaszától számított tíz év, no meg az autóversenyzésről. – A 23 lóerős Trabantból 38 lóerőst csináltam, vagyis itt is szívtam magamba bőven a benzingőzt – mondja, hozzátéve, hogy nagy szerelme azért a repülés maradt. Maradt, szó szerint, mert hivatalosan sosem repülhetett, egészsége miatt nem kaphatott vezetői engedélyt.

Repülőgépmotorokat azonban bőven javított, szervizelt, közben pedig megszerezte az autószerelői mestervizsgát is. A földeáki műhelyben rengeteget bütykölték a verseny Trabantot navigátorával, s 1981 tavaszán az iparengedélyt is kiváltotta. Az autóversenyzés inspirálta vonal azonban hamar túlnőtt a Trabanton, egy évvel a nyitás után már nem nagyon maradt ideje a sajátját szerelgetni. Az üzlet, azaz a műhely beindult.

– Mindent javítottam, de legtöbb mégis a Moszkvicsból, illetve a Trabantból fordult meg nálunk a földeáki műhelyben – emlékszik vissza Bugyi Pál a bő 30 esztendővel ezelőtt történtekre. „Egész Makó járásból jöttek az autósok, s szinte a kezdetektől volt tanulóm, valamivel később alkalmazottam is."

A ’80-as évek közepére Földeákon megerősödött a gumis vonal, egy HITEKA gumiszerelő és centírozó gép akkor nagyon komoly beruházásnak számított. Gurultak még az újrafutózott gumik, szóval, ez az üzlet is beindult, s jobban jövedelmezett, mint 80 forintért szelephézagot állítani egy-egy Moszkvicson.

1989-ben vette meg Bugyi Pál azt a parasztházat, melynek helyén a mai napig dolgozik, Földeákról mindent Makóra költöztettek, a gumis üzletágat éppen úgy, mint a szerelőműhelyt. – Akkoriban már évi négyszer-ötször jártam Ausztriában, s irigyeltem a családi vállalkozásként működő kicsi, de tip-top autószalonokat. Egy hónapig pedig Bajorországban is tanulhattam a Bosch-nál, ez még a KISOSZ szervezésében történt. Ha már a repülés elszállt, új álmot találtam – idézi fel a rendszerváltozás körüli időszakot Bugyi Pál.

1990-ben két márkaimportőrhöz is bekopogtatott, de sem a Chrysler, sem a Ford nem látott fantáziát akkor Makóban. Még ez év őszén megjelent egy hirdetés a Népszabadságban, hogy európai autóimportőr dealert keres és önéletrajzot kér. Történt mindez a márka megnevezése nélkül, ám ez nem volt akadálya annak, hogy Makóról is befusson egy jelentkezés. Szűk fél évig nem történt semmi, azután ’91 márciusában begurult a műhelyudvarra egy régi, tűzpiros, még régi Renault 19-es. – Jól öltözött úr szállt ki belőle, dr. Miklós Ferenc, a Renault Hungária Kft. képviseletében. A mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolunk – mondja a márkakereskedő, aki 1991 júniusában írta alá a szerződést, mint Renault „B" dealer. (Az „A" dealer akkor a Baunok-féle Budesheim-Csomiép volt Szegeden, a Dorozsmai úton, ahol most a Skoda Ikesz található.)

Makó első autókereskedésében akkor a Renalt 5-öst (ma Clio), a 19-est (Megane) és a Nevadát (Laguna) lehetett megvásárolni, mégis egy haszonjármű volt az első eladott autó, 1992 legelején. A szinte hónapra húsz éves Trafic még ma is fut, gazdája pedig 18 év és közel félmillió kilométer után vette meg második autóját, amely természetesen ismét egy Trafic.

Sokaktól halottam, hogy nem Renault-t vesznek a makóiak, hanem Bugyi Palitól autót. S miután ő 20 éve egy márkát árul, akkor a francia lesz az. Van olyan család, aki a 19-essel kezdte, s ma már a Megane 3. generációjánál tart. Ügyfélelégedettség – mondják ma a reklámokban, képzik ennek szelemében a fiatal értékesítőket, ám beszélgetésünkkor ez a kifejezés egyszer sem hangzott el. Annál többet a bizalom, s ezek azért valamelyest rokonértelműek. Az első esztendőben 12 új autót sikerült értékesíteni Makón, a csúcsévben több mint 200-at.

Mindez nem ment magától. – Egyszer az egyik francia tett nekem egy ajánlatot, azt mondta, ha kijövök végre az aknából, mert hogy onnan adtam el évi 70-80 autót, és elérem a százas darabszámot, akkor segít. Csak 99-et sikerült abban az évben, de ez nem volt akadálya a segítségnek – emlékszik vissza Bugyi Pál arra a lökésre, aminek szalonépítés lett a vége. És az „A" kereskedői jog, ami, hasonlóan a B-hez, hét évig tartott. Volt két olyan esztendő is Csongrád megyében, hogy új Renault gépkocsit nem lehetett máshol vásásrolni, csak Makón.

Nincs a térképen
Bugyi Pál optimista, sokkal inkább az, mint néhány francia menedzser, aki korábban mindig tudományos megközelítéssel és persze térképpel kezdte megismerni a Renault magyarországi márkakereskedői hálózatát. Igen ám, de Makóhoz a térképen alig tartozik terület, ott a Maros, közel a határ, s ez tényleg gyakran ötletet adott az érkezőnek a racionalizálásra. Ezek eddig kivétel nélkül rossz ötletnek bizonyultak…

– Olyan volt ez a két év, mint amikor a megengedett napi 60 felszállás helyett 83-at csináltunk a mezőgazdasági repülőkkel, annyira jó volt az időjárás, s olyan sürgősen kellett a hagymaföldeknek a vegyszer – emlékszik a sűrű évekre a makói márkakereskedő, akit alaposan érintett a szakmát harmadoló-felező válság. Tavaly mindössze 14 új autót adott el, csupán kettővel többet, mint az indulás évében, ám ez üzletileg már valamivel jobb volt, mint 2009-es, 17 új autós, valódi mélypontot jelentő esztendő.

Nemrégiben közbeszerzést nyertek az autópálya-kezelőnél, ők javíthatják a kocsikat, csakúgy, mint az Égáz autóit, nem beszélve a vérellátósoktól, akik hosszú évek óta makói ügyfelek, persze budapesti központtal. Szóval, mára egyenesbe jöttek, a 23 darabos éves eladás és a szerviz munka mellett megmaradnak, s úgy zárják az évet, hogy jövőre is lehessen új autót vásárolni Makón. A város szülöttéhez, Galamb Józsefhez komoly szálakkal kötődő öreg Ford mondta a T-modell sikere idején, hogy „nálunk a vevő választhat: feketét". A nem feltétlenül modern, piacgazdasági megközelítés Makóra ma úgy igaz, hogy aki a városban akar új autót vásásrolni, az választhat: Renault.

Repülőtől a műlégyig
A kétgyermekes egy unokás – Réka 5 hónapos – Bugyi Pál hobbija messze esik az autóversenyzéstől, nyugodtabb vizekre evezett: horgászik. Minden szombaton és vasárnap, de ha a szombat olyan munkanap áthelyezős, és nyitva vannak az üzletek, akkor valahogy nem tud elindulni. Néhány évre már a műlegyeket is magának készíti, s elnézve a munkaasztalt és készleteit, nem sok köze van az egykori verseny Trabanthoz.

Pedig nem sokon múlt. Néhány évvel ezelőtt, amikor futott a szekér, azt mérlegelték az udvaron, hogy kellene ide egy karosszéria- és fényezőműhely. Nem mertek belevágni a több mint 60 milliós beruházásba, ha megteszik, mára elsodorja őket a válság. – Néha hátra kell lépni egyet, hogy tudjunk kettőt előre, amikor lehet. Nem hiszek az előremenekülésben, a cég biztonsága a legfontosabb, meg azé a hét családé, aki itt dolgozik – ismerjük meg a kisvárosi túlélő stratégiát.

Ez eddig bejött, s Makón ugyanazt a szervizparkot találja meg az ügyfél, mint bárhol Európában. Folyamatosan 4-5 tanulójuk van, és megyei technikusvizsgákat is tartanak itt. Bugyi Pálnak van olyan kollégája, aki 18 éve tanulóként kezdett nála, ma egyike a már említett hét családnak, aki innen viszi haza a kenyeret.