Makó és környéke

2013.05.17. 10:03

Tervezik a Makó-Szeged villamosvonalat

Nyolc évvel ezelőtt írtunk róla először, hogy villamosvonallal kötnék össze Szegedet Makóval. Az elképzelés nem csak álom. A megvalósíthatósági tanulmány elkészült, a projektre a 2014-2020-as uniós pályázati ciklusban juthat uniós forrás. Új Tisza-híd is épülhet.

Major Zsuzsanna

2005-ben írtunk először a Makó–Szeged villamosvonal tervezéséről. Az SZKT akkori igazgatója, [namelink name="Dózsa Gábor"] tett akkor javaslatot a vársovezetésnek: német–cseh mintára hozzák be a vonatokat a belvárosba, vagy vigyék ki a villamost a vasúti sínekre.

Szeged a 2007-2013-as uniós pályázati időszakban már előrelátóan gondolkodott: a helyi villamoshálózat fejlesztése előtt elkezdtek arról beszélni, hogy mi lenne, ha a térségi települések között is futnának az elektromos vonatok. Azért vetődött fel, már akkor az ötlet, mert jól látszódott: a vasúti közlekedést egyre kevesebben használják, miközben a közforgalmi buszjáratok sokszor tömve vannak. A tramtrain megoldás előnye az átszállásmentes közlekedés. A városon belül a járatok több ponton elérhetőek az utasok számára.

A tramtrain tervezett nyomvonala.

A tramtrain tervezett nyomvonala.
Ami 2005-ben még csak álom volt, egyre inkább valóság lesz. A 2014-2020-as pályázati időszak egyik fontos eleme lesz ez a projekt, méghozzá az új szegedi Tisza-híd építésével összekötve. Így valóüsulhat meg két régen dédelgetett álom.

A Makó–Szeged villamos vonalat érintő projektről tavaly év végén írtunk utoljára. A vásárhelyiről néhány hete tudósítottunk.
 
[namelink name="Oláh Miklós"], a szegedi polgármesteri hivatal fejlesztési irodájának munkatársa elmondta, a szegedi elővárosi közlekedés fejlesztéséhez kapcsolódó döntéselőkészítő dokumentumban szereplő három Szeged–Makó közötti elővárosi közlekedésfejlesztési tervezet közül tavaly decemberben választotta ki a szegedi közgyűlés azt az egyet, amelyikre részletes megvalósíthatósági tanulmányt és költséghaszon-elemzést dolgoztak ki azóta. Szakmailag megalapozott – ellenszavazat nélküli - döntését következetesen hozta meg a testület.

A részletes megvalósíthatósági tanulmány és elemzés március negyedikén készült el, az önkormányzat kérésére ez most hiánypótlás alatt áll. Az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére, majd a kivitelezésre sikeres, az Európai Unióhoz benyújtott pályázat révén uniós forrásokból kerülhet sor. Ennek feltétele a központi szabályozásban a műszaki és jogi feltételek megteremtése, megfelelő pályázat kiírása és erre benyújtott sikeres pályázat.

Európa számos nagyvárosában fut tramtrain.

Európa számos nagyvárosában fut tramtrain.
Szeged város honlapján egyébként bárki számára elérhető a 2014-2020 közötti költségvetési időszakban megvalósítandó projekt Szeged–Makó elővárosi közösségi közlekedés vizsgálata döntéselőkészítő tanulmánya.

A szegedi közgyűlés tehát az ebben felsorolt három alternatíva közül voksolt a tramtrainre. Egy variáció a vonat-, másik a buszközlekedést fejlesztette volna. A projekt szoros és hatékony együttműködést követel meg nemcsak most az előkészítési és tervezési szakaszban, de a kivitelezésnél és később a vonal használatánál is. Az érintett önkormányzatoknak, a MÁV-nak és a Volánnak együtt kell dolgozuniuk, egyeztetniük az érintett partnerekkel, attól függően ki, miben kompetens. (Míg például a városon belüli vonalak az önkormányzathoz tartoznak, az azon kívüliekkel kapcsolatos döntésekben a minisztérium az illetékes.) Az sem világos még, ki, hogyan, milyen együttműködésben, esetleg konzorciumban fogja majd üzemeltetni a vonalat vagy vonalakat.

A tervezett menetrend-változatok.

A tervezett menetrend-változatok.
A villamos Makó és Szeged között a meglévő vasúti síneken közlekedne, persze némi rekonstrukció után. Két tervezet készült arról, hogy Szőregre betérne-e a kis sárga, vagy nem. Az biztos, hogy Ferencszállást és Klárafalvát kikerülné, itt a települések központjaitól távol esik a sín, Kiszomboron viszont egészen közel. Újszegedre érkezne a villamos és a folyó túloldalán a vasútállomásnál érne véget. Így épülhetne meg egy másik nagy álom: a harmadik Tisza-híd Szegeden.

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!