2021.07.04. 07:50
Trükkös segítséggel ürítették le egy halott férfi számláját
Két nagyváradi férfi és egy banki dolgozó apránként mintegy 1,3 millió lej, átszámítva 98 millió forintot emelt le az elhunyt számlájáról.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A két nagyváradi férfi hamis dokumentumokkal és egy bankiügyintéző segítségével elérte, hogy egyikőjük felhatalmazást kapjon egy elhunyt személy banki ügyeinek intézéséhez. Ezt követően nem sokat vártak
2020. márciusában meg is kezdték a számla fosztogatását. Apránként összesen 1 373 300 lejt (98 millió forintot) utaltak át különböző bankszámlákra.
A tranzakciók kusza szálai az idősebb gyanúsított kezében összpontosultak, aki mellesleg egy több botrányban is érintett, Bihar megyében jól ismert adósság-behajtó.
A helyi sajtó beszámolója szerint
a csalásra úgy derült fény, hogy a bank értesítette a rendőrséget a gyanús pénzmozgásokról, akik csütörtökön hat házkutatást tartottak Bihar és Arad megye területén.
Laptopokat, adathordozókat, mobiltelefonokat, 55 ezer lej készpénzt és 657 tölténytartót foglaltak le.
A két férfi a banki alkalmazottal együtt hosszú éveket tölthetnek rácsok mögött, ha a bizonyítékok alapján bűnösnek találják őket- írja a Főtér Erdélyi Hírportál nyomán a tenyek.hu.
Bulvár-celeb
- Vödörnyi kávé, táblás csoki? Felejtsd el a hagyományos érettségiző enni-innivalókat
- Ki hazudik? T. Danny reagált Kecskés Enikő állításaira
- Vigyázzon: becsapják! Mutatjuk, honnan tudhatja, hogy magyar epret vásárol (videó)
- Férjét gyászolja a magyar énekesnő
- Kiderült az igazság Pécsi Ildikó mesés örökségéről