Bujtor: az utolsó interjú

Még bele sem kezdhettünk az interjúba, Istvánnak máris csörög a telefonja. Judit súgja: folyton ez megy.

Bujtor István: – Na ez az, amit csinálni könnyebb, mint beszélni róla. Másokkal ellentétben én nem szeretek panaszkodni, hogy milyen elfoglalt menedzser vagyok.

– Gondolom, jó iskola volt, amikor a szocializmusban filmet gründolt.

B. I. : – Most lenne csak annyira nehéz dolgom! Akkor még minden az volt, aminek hívtuk. Tudtuk, hol vannak a határok, és azon belül mekkora a mozgástér. Az egyszer kimondott igen igen volt, és nem kellett még iksz kört megfutni különböző rábólintásokért.

– Erre egyesek biztos azt mondanák, na persze, nincsenek már meg az akkori kapcsolatok...

B. I.: – De ha megvannak is, beléjük bújt a pénz. Van összehasonlítási alapom, mert jól emlékszem, hogy az első sajátnak nevezhető produkciónkba, az Elvarázsolt dollárba miként szállt be a Skála. Megkeresett az akkori vezérigazgató, akit történetesen Demján Sándornak hívtak és valamikor az iskolatársam volt. Nem is kért reklámot a filmben, azt mondta, azért lenne támogató, mert az emberek láthatóan szeretik ezeket a történeteket. Négymillióért írd és mondd annyit kért, hogy a film negatív figurája a rablott pénzt a konkurens Centrum Áruházak nejlonzacskójában hurcolja magával. Na, ettől persze vérszemet kapott a botcsinálta menedzser, azaz én, megkerestem a Centrumvezért is, hogy betennék a filmbe egy céges zacskót, teli százdollárosokkal. A dolog bejött, mert ők is adtak valamennyit a filmhez.

– Azt azért nem hallgathatjuk el, hogy feltűnt a filmben olykor az ön saját vitorlása is, amit történetesen Skálának hívtak.

B. I.: – Az ügy érdekében még arra is hajlandó lettem volna, hogy átkeresztelem Sándornak...

– Eltelt húsz év, és belevágott valami olyasmibe, ami egy csomó rosszízű véleményt kavart ön körül. Tényleg muszáj volt megpályázni a veszprémi direktori széket?

B. I.: –Ó, most már túl vagyok a nehezén, tehát könnyebb beszélni is róla. Pár hónappal ezelőtt épp ezért nem is vállaltam volna ezt az interjút.

– Mivel kellett megküzdenie?

B. I.: – Mindenki óvott, hogy egy viperafészek, eszembe ne jusson belenyúlni. Addig-addig mondogatták, hogy egyre kíváncsibb lettem. Nem szeretem a szót, de igazi kihívás volt. Az volt a szerencsém, hogy Eperjes Karcsi mellettem állt, akivel első dolgunk volt megváltoztatni az előző vezetés műsortervét. Egy év alatt elértük, hogy a havi öt előadás felment húszra és olyan színészek, rendezők jönnek hozzánk vendégségbe, mint Szulák Andrea, Balázs Péter, Valló Péter, Szinetár..
.
– Akkor most minden kerek, mindenki elégedett?

B. I.: – Megduplázódott a jegybevétel. Tavaly év végén olyan jutalmat tudtunk adni, ami a kollégák szerint tizenöt éve nem volt a színházban. Az is tény, hogy sok mindent át kellett csoportosítani.

– Meddig tart a mandátuma?

B. I.: – 2012-ig, de biztos, hogy nem töltöm ki. Szerintem egy év múlva lefalcolok. Sikerült, amit elhatároztam, bebizonyítottam, hogy romokból is fel lehet építeni valamit...

– Azért lefalcolásról talán még korai beszélni...

B. I.: – Amióta ezt csinálom, jó, ha kétszer voltam teniszezni, s ez így nem mehet tovább. Régen hetente háromszor teniszeztem, kétszer volt pókerpartink. Rövid az élet, nem szeretnék ezekből kimaradni. Mint ahogy egyre inkább felértékelődik az otthon, a közös reggelik, vacsorák Judittal...

Tóth Gábor Ákos www.stiluseseletmod.hu