Ország-világ

2016.03.18. 10:59

Előzetes letartóztatásba került a kiskunhalasi lövöldöző

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte pénteken annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében - mondta el Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának munkatársa a helyszínen újságíróknak.

A bíróság a Központi Nyomozó Főügyészség indítványával egyezően, a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye miatt döntött a kényszerintézkedés mellett. Madarasi Anna azt mondta: a bíróság nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedésre, mivel a gyanúsított felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el a bűncselekményt, továbbá más eljárás is folyamatban van ellene. 


Horváth Róbert, a férfi ügyvédje annyit mondott újságíróknak: védence nem emlékszik a történtekre, állítása szerint több éve húzódó sérelem érte az igazságszolgáltatás részéről, ami miatt tönkrement az egészsége, és a kiskunhalasi ügyészség épületébe belépve is egy marék nyugtatót szedett be.     Hozzátette: a bíróság 30 napra elrendelt jogerős végzése értelmében a férfi az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tölti előzetes letartóztatását.


A védő az MTI kérdésére, miszerint ügyfele arról nyilatkozott-e, honnan szerezte a fegyverét, azt mondta: a férfi állítása szerint azt néhány éve önvédelemből vásárolta. 


A gyanúsított szerdán nem sokkal 9 óra előtt jelent meg Kiskunhalason a bírósággal közös járási ügyészségi épületnél azzal a szándékkal, hogy megöli a vezető ügyészt. Magával vitt egy gépkarabélyt is egy papírdobozban, és 240 lőszer volt nála, amelyekhez nem volt engedélye.

 

A férfi a biztonságiakkal közölte, hogy a vezető ügyészt keresi, a biztonságiak pedig azt válaszolták neki, várnia kell. Ezután, amikor át akarták vizsgálni, a papírdobozból kivette a gépkarabélyt, az egyik biztonsági őrre fogta, és felszólította, hogy vezesse őt a vezető ügyészhez.


A biztonsági őr és a gyanúsított ekkor elindultak, ám egy bírósági alkalmazott közbelépése megakadályozta, hogy továbbhaladhassanak. Dulakodás alakult ki, ennek során dördültek el a lövések. Végül az épületben más okból tartózkodó rendőrök segítségével sikerült az elkövetőt lefegyverezni.


A férfit emberölés előkészületével, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével, valamint kényszerítés bűntettével gyanúsítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában