Ukrán válság

2022.02.24. 19:45

Folyamatosan tartják a kapcsolatot az Ukrajnában és Oroszországban rekedt magyarokkal (videó)

Ukrajnában jelenleg 191, Oroszországban pedig 154 magyar regisztrált konzuli védelemre, velük folyamatosan tartják a kapcsolatot - mondta Szijjártó Péter.

A magyar nagykövetség Kijevben továbbra is teljes létszámban működik annak érdekben, hogy minden hozzá fordulónak segítséget tudjon nyújtani, de az evakuálás most gyakorlatilag lehetetlen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

 

A miniszter rendkívüli bejelentésében elmondta, Ukrajna légterét teljesen zár alá vették, a polgári repülés most nem engedélyezett.

 

Az evakuálás teljes mértékben kizárt a légtérzár miatt, sőt gyakorlatilag közúton is lehetetlen - tette hozzá.

 

Szijjártó Péter közölte, a Wizz Airnek négy repülőgépe ragadt Ukrajnában a személyzettel együtt, közöttük nincsenek magyarok.

 

A kijevi követségen hatvan hívást fogadtak abban az időszakban, amikor volt telekommunikációs szolgáltatás és a munkatársaknak nem kellett a pincében tartózkodniuk - mondta a miniszer, majd úgy fogalmazott: "azok a magyarok, akik úgy gondolják, hogy ott a nagykövetség épületében találják meg leginkább a biztonságot, számukra továbbra is természetesen rendelkezésre állunk".

 

Szijjártó Péter azt kérte, hogy a telefonon érdeklődők a konzuli szolgálat telefonszámát hívják, amely a nap huszonnégy órájában üzemel.

 

Annak érdekében, hogy minden hívást fogadni tudjanak megduplázták a létszámot. Csütörtökön nyolcvan hívás érkezett a konzuli szolgálathoz - tette hozzá.

 

Szijjártó Péter elmondta, Kárpátálján áttértek a katonai igazgatásra, a kormányzó egyeztetett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőivel.

 

Ukrajnában jelenleg 191, Oroszországban 154 olyan magyar állampolgár tartózkodik, aki konzuli védelemre regisztrált - közölte, hozzátéve, hogy velük tartják a kapcsolatot.

 

A miniszter kitért arra is, hogy voltak és vannak kamionosok, akik nehéz helyzetbe kerültek a határzárak miatt. A külügyminisztérium megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy ők biztonságos helyre jussanak, illetve folytatni tudják az útjukat.

 

 

Szijjártó Péter kiemelte: figyelik a fejleményeket és minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy Magyarországot, a magyar embereket megvédjék a háborús konfliktustól.

 

Mint mondta, "a szomszédságunkban háború tört ki." "Magyarország kiáll Ukrajna mellett, Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, és elítéljük Oroszország katonai akcióját" - fogalmazott.

 

Szijjártó Péter hangsúlyozta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy meggátolják, hogy Magyarország esetlegesen belekeveredjen a háborús konfliktusba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában