Látogatás

2023.10.13. 23:09

Novák Katalin: demográfiai kerekasztalt hozok létre

"Demográfiai kerekasztalt hozok létre, azzal a céllal, hogy beszéljünk, gondolkodjunk közösen az előttünk álló demográfiai problémákról, és keressünk együtt megoldást azokra" - jelentette be a köztársasági elnök pénteken Székesfehérváron, a kétnapos Fejér vármegyei látogatását záró díszvacsorán.

MW

Novák Katalin köztársasági elnök helyi lakosokkal találkozik a székesfehérvári Városház téren 2023. október 13-án, a Fejér vármegyében tett kétnapos látogatásának második napján

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Novák Katalin azt mondta, ha nem tudják a fiatalokban legalább felébreszteni a kérdést, hogy szeretnének-e gyereket vállalni, családot alapítani, akkor nincs remény arra, hogy lesz magyar jövő. 

Az államfő úgy fogalmazott: 

"feladatunk, hogy elgondolkodjunk, miért nem vonzó ma a családalapítás, a gyermekvállalás a fiatalok számára, és hogy azoknál, akik számára vonzó, mégsem születik annyi gyermekük, mint amennyit szerettek volna, illetve mit tudunk segíteni annak érdekében, hogy még több gyermek születhessen, és a vágyott gyermekek megszülethessenek". 

Leszögezte, hogy a "számára legfontosabbnak tartott kihívástól" nem elfordulni kell, hanem szembenézni vele, és elgondolkodni azon, milyen megoldások tudnak segíteni abban, hogy "ne köszöntsön be demográfiai jégkorszak Magyarországon". 

Novák Katalin a Fejér vármegyei látogatásával kapcsolatban kiemelte: minősített felelősségnek érzi, hogy ha már van "egy reflektor a kezünkben, azt olyan pontjaira irányítsuk a világnak, amelyre a hétköznapokban nem jut sok fény". 

Hozzátette:

 abban is érzi a saját felelősségét, hogy "ezekre a helyekre ne csak időnként világítsunk oda, hanem folyamatosan figyeljünk oda azokra, akik nehezebb helyzetben élnek itt, a Fejér vármegyében is". 

A köztársasági elnök felidézte a két nap programját a fehérvárcsurgói zászlófelvonástól a székesfehérvári Munkácsy-kiállítás megtekintéséig. Azt mondta, rengeteg élmény érte az elmúlt két napban, sokakkal találkozott. 

"Erőt kaptam a vármegyében élőktől, és remélem, én is tudtam a jelenlétemmel, az odafordulással ebből valamennyit visszaadni" - jelentette ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában