Országgyűlés

2024.02.26. 12:57

Orbán Viktor: a szabályoknak is garantálniuk kell, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő (videó)

A kegyelmi kérdésben csak egyféleképpen lehetett volna dönteni: el kellett volna utasítani. Magyarországon a gyermekvédelem ügyében zéró tolerancia uralkodik– mondta a magyar miniszterelnök.

MW

Az Országgyűlés plenáris ülése

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

– Sűrű nap áll előttünk. A mai napon elfogadjuk az elnökasszony lemondását, megválasztjuk az új köztársasági elnököt és megszavazzuk Svédország NATO-csatlakozását is – fogalmazott Orbán Viktor a parlamentben elmondott napirend előtti felszólalásában, a Magyar Nemzet tudósítása szerint.

A miniszterelnök a tavaszi ülésszak első ülésnapján elmondta, hogy Magyarországon a gyermekvédelem ügyében zéró tolerancia uralkodik.

– Az elkövetőt meg kel büntetni, a büntetést pedig le kell tölteni. Nincs kegyelem – szögezte le. Mint jelezte, a jogszabályoknak is garantálniuk kell, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő, ezért fontos ezeknek az áttekintése és szigorítása.

– A bicskei gyermekotthonban elkövetett bűncselekmények súlyos aggályokat vetnek fel. Vizsgálatot rendeltem el, ami minden gyermekvédelmi intézmény vezetőjére vonatkozik.

Átvilágítunk mindenkit

– húzta alá a kormányfő.

Kiemelte, hogy a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények erős indulatokat váltanak ki, ezért joggal várják el a hatóságoktól, hogy a legalaposabb vizsgálatokat végezzék el.

– Magyarország erős és stabil ország. Egy köztársasági elnök-váltást úgy kell megoldania, hogy átmeneti zavar se keletkezzen az ország életében. Ennek úgy tudunk eleget tenni, ha az új köztársasági elnököt azonnal megválasztjuk – mondta. Hozzátette: Sulyok Tamás az alkotmánybíróság elnöke. Óriási tapasztalatú, tiszteletreméltó tudású, és vitathatatlan tekintély.  

A miniszterelnök szerint Magyarországnak most ilyen elnökre van szüksége

Megszavazzák a svéd NATO-csatlakozást 

Orbán Viktor elmondta, támogatják, hogy Svédország csatlakozása megtörténhessen a NATO-hoz. Kiemelte, szerinte fontos, hogy mielőtt új tagot engedünk be a szövetségbe, rendezzük vitáinkat. 

A svédekkel való vitáink rendezésébe többen is megpróbáltak kívülről beavatkozni, ez azonban nem segítette, hanem hátráltatta az ügyet.

Mint mondta, Magyarország nem hagyja, hogy kívülről diktáljanak neki. 

Kifejtette: 

a svéd elnök pénteki látogatása sikerrel járult hozzá a két ország közti tiszteletes viszonyhoz. 

Nézetkülönbségek továbbra is lesznek, de megértéssel tekintünk ezekre, ahogy azt komoly nemzetekhez illik. Tájékoztatott: a most megkötött megállapodások erősítik mindkét ország biztonságát.

– Magyarország légvédelmi és légi támadóképességét svéd gyártású vadászgépek biztosítják. A korábbi szerződést meghosszabbítjuk, és négy új vadászgépet vásárolunk. Ezzel a magyar légierő az ország területén is képes lesz NATO-feladatok ellátására a saját hadrendünkben tartott vadászgépekkel – fogalmazott.

A miniszterelnök elmondta, hogy megkezdődik az együttműködés Svédországgal a kutatás-fejlesztés területén is.

– Arra kérem a képviselőket, hogy szavazzák meg Svédország NATO-csatlakozását

– tette hozzá.

Nem akarunk háború szomszédságában élni

Szót ejtett róla, hogy két éve tört ki az orosz-ukrán háború, a pusztítás mértéke pedig felfoghatatlan. Emlékeztetett, hogy Magyarország legnagyobb humanitárius segítségnyújtásával támogatjuk Ukrajnát.

– Ennek a konfliktusnak nincsen katonai megoldása. Véget kell vetni a háborúnak – húzta alá a kormányfő. Hozzátette: nem akarunk egy elhúzódó háború szomszédságában élni. Kiemelte, hogy a tűzszünetért és a békéért fognak dolgozni.

– Az előttünk álló ülésszak munkájához mindannyiuknak sok sikert kívánok – fogalmazott Orbán Viktor.

Az eredeti cikket ITT olvashatja el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában