Eldőlt

2024.02.19. 15:15

Ursula von der Leyen maradna az Európai Bizottság élén

Vége a találgatásoknak: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy a jobbközép Európai Néppárt (EPP) vezető jelöltjeként újra elindul a közelgő júniusi európai parlamenti választásokon.

MW

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a CDU végrehajtó bizottságának berlini ülése utáni sajtóértekezleten 2024. február 19-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Filip Singer

Von der Leyen ezt a jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU) hétfői berlini rendezvényén tartott sajtótájékoztatóján jelentette be – tudatta a Világgazdaság az Euronews információi alapján.

Mint a lap megjegyzi, 

a poltikus ezáltal kiváló pozícióba került, hogy egy második ciklusra is elnyerje az EU végrehajtó szervének vezetését, ahol a blokk haderejének megerősítését tűzte ki első számú céljának.

A volt német védelmi miniszter, aki egyben az első női vezetője a Bizottságnak, az elmúlt időszakban nem volt irigylésre méltó helyzetben: a koronavírus-járványt az orosz-ukrán háború kirobbanása, majd pedig az energiaválság követte, miközben az Európai Unió és annak tagállamai is egyre súlyosabb gazdasági problémákkal küzdenek – emlékeztet a vg.hu.

Az elnöki poszt megtartása pedig már nem olyan nívós cél a német politikus számára, mint a megszerzése – főleg azután, hogy

 Olaf Scholz kancellár állítólag megtiltotta, hogy pályázzon a NATO főtitkári tisztéségre, mivel nem akarta, hogy a legnagyobb ellenzéki pártjának, a CDU-nak a tagja egy ilyen nagy hatalmú kinevezést kapjon. 

A Welt am Sonntag című német lap korábban arról számolt be, hogy Olaf Scholz német kancellár nem engedélyezte Ursula von der Leyen EB- főjelölt NATO-főtitkári posztra való jelölését. Szerinte ugyanis túlságosan kritikus az Orosz Föderációval szemben, és ez „negatív pillanattá” válhat. Ursula von der Leyen 2019 óta tölti be az EB elnöki posztját. Felhatalmazása 2024-ben jár le.

Az eredeti cikk további részletekkel ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában