Cserbenhagyásos gázolás az 5-ös úton Balástya közelében

Életét vesztette egy 51 éves férfi, amikor feltehetően vasárnap hajnalban elütötte egy személygépkocsi az 5-ös úton Balástya közelében, a jármű vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A kisteleki rendőrségre reggel érkezett bejelentés arról, hogy egy halott férfit találtak az 5-ös út mellett Balástyától egy kilométerre – mondta M. Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A szemle megállapította, a férfi halálát közlekedési baleset okozta. Az elsődleges adatok szerint a férfi a hajnali órákban gyalog tartott Szeged irányába, amikor egy Budapest felé tartó személygépkocsi elütötte – közölte a százados.

A helyszínen talált nyomokból a rendőrség megállapította, hogy a gázoló régebbi gyártmányú, piros színű gépkocsi jobb oldala megsérült, s a tükre is letört – tette hozzá.

A rendőrség várja azok jelentkezését, akik információval rendelkeznek a baleset körülményeiről. Az ügyben ismeretlen tettes ellen segítségnyújtás elmulasztásának bűncselekménye miatt indult eljárás – tudatta a sajtóreferens.