Ország-világ

2019.08.27. 16:38

Elpusztult a két tigriskölyök, mert egy nő fürdőkádban akarta felnevelni őket

Lakása fürdőkádjában akart felnevelni két tigriskölyköt egy szlovák nő Ausztriában. Néhány hetet éltek összesen.

MTI

A néhány hetes állatokat a fürdőkádban, egy hősugárzó alatt akarta felnevelni egy 34 éves szlovák nő, aki egy szlovák tigrisfarmról vitte magával a kölyköket néhány napos korukban.


A hatóságok egy lakossági bejelentés nyomán találták meg még augusztus 8-án a rossz állapotban lévő kistigriseket, amelyek állítólag egy héttel korábban jöttek világra. A kicsiket a schönbrunni állatkert gondjaira bízták, de a tigrisbébik állapota átmeneti javulás után hirtelen romlásnak indult, a kölykök a hét végén elpusztultak.


A nő, akinek október közepén bíróság előtt kell felelnie a védett állatok kereskedelmére vonatkozó törvények megsértése miatt, azt mondta, hogy a kicsik eleven nagyon rossz állapotban voltak és azért helyezte el őket ideiglenesen a lakásában, hogy ott a hősugárzó segítségével talpra állítsa őket. A nőt akár két év szabadságvesztésre is ítélhetik.


A schönbrunni állatkert szerdai tájékoztatása szerint a kölykök túl hamar anyjuk nélkül maradtak, túl kicsik és fejletlenek voltak az életben maradáshoz, életüket a napi 24 órás gondoskodás ellenére sem sikerült megmenteni.


Állatvédők szervezet szerint jobban kellene ellenőrizni a szlovákiai létesítményt, mert az európai tigrisfarmokon nevelt ragadozókat gyakran turistalátványosságként zsigerelik ki, majd testrészeik hasznosítása céljából Ázsiába adják el őket.


(Lead képünk illusztráció - A szerk.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában