Hallgassa élőben!

Iszlámtant vezetnek be Bajorországban az ősszel kezdődő új tanévben

A bajor tartományi kabinet kedden határozott az eddig kísérletképpen folytatott oktatás rendes tantárggyá alakításáról.

„Iszlámtant” vezetnek be kötelezően választható tantárgyként Bajorország mintegy 350 iskolájában az ősszel kezdődő új tanévtől.

Az iszlám oktatása különösen a muszlim vallású diákok számára lesz választható tantárgy a hittan, illetve etika tantárgyak alternatívájaként.

A dpa német hírügynökség kiemelte, hogy állami oktatási rendszerben, állami alkalmazásban álló tanárok által német nyelven oktatott tantárgyról van szó, amely az iszlám vallásról tolmácsol ismereteket, valamint alapvető értékeket „a német alaptörvény és a bajor alkotmány szellemében”.

Az új tantárgynak évtizedes története van. Kezdetben török nyelven folyt úgynevezett iszlám oktatás, később viszont már német nyelven is. Az iszlámtant 2009-ben vezették be kísérleti projektként a tartomány mintegy 350 általános- és középiskolájában. A projekt keretében alkalmazott tanárokat tovább foglalkoztatnák.

Hozzászólások

hirdetés
A Dal 2021: Hamarosan kiderül, melyik lesz az év magyar slágere
Mintegy négymillióan kapták meg a védőoltást Oroszországban
A felnőtt lakosság tömeges oltása január 18-án kezdődött meg.
Megalakult a múzeumi macskák és gondozóik szakszervezete Szentpéterváron
Az egérfogók legutóbb decemberben kerültek bele a világ híradásaiba, amikor egy francia férfi rájuk hagyta vagyonának egy részét.
Portréfilmeket nézhetünk az Uránia online csatornáján
Több mint 30 művészeti tárgyú portréfilmet tesznek ingyenesen elérhetővé.
Az EU is kiutasította a venezuelai nagykövetet
Válaszul nagykövetének kiutasítására Venezuelából az Európai Unió is nemkívánatos személlyé nyilvánította csütörtökön a dél-amerikai ország brüsszeli külképviseletének vezetőjét.
A németek többsége szerint az EU rosszul teljesít a járvány elleni védekezésben
A lakosság többsége változást akar, 56 százalék úgy véli, hogy megérett az idő a korlátozások lazítására.
Hazánkba hozza új generációs motorjainak gyártását a Stellantis
A szentgotthárdi Opel-gyár új szerepet kap a tavaly létrejött autógyártó óriás új hibridstratégiájában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki online sajtótájékoztatóján.