Ország-világ

2019.07.28. 22:53

Kiderült, hol rejtőzhet a dubai hercegnő, aki év elején szökött meg a férjétől

Két gyermekével és 31 millió dollárral tűnt el nyomtalanul. Egy köztiszteletben álló személy vehette oltalmába, akivel régóta jó kapcsolatot ápol.

Haya hercegnő történetét mostanra mindenki megismerhette: dubai alelnök, Mohamed bin Rasid Maktum hatos számú felesége a felesége az év elején nyomtalanul eltűnt. A 45 éves hercegnő magával vitte két gyermekét, a 11 éves Al Jalilát és a 7 esztendős Zajedet, valamint 31 millió dollárt a családi kasszából - írja a Femina. Titokban beadta a válókeresetet, kérvényezte a kizárólagos felügyeleti jogot gyermekei felett, és egy diplomata segítségével Londonba szökött, ahol menedékjogot kért - azóta nem hallott felőle senki. Egészen addig, amíg fel nem röppent a hír, hogy Angliában bujkál.


A BBC egyes forrásai szerint nem is fogja megtalálni a hercegnőt, írja az internetes portál, ugyanis titokban Erzsébet királynő oltalma alatt áll. A lap szerint Haya a Kensington-palota közelében lelt menedékre, ahol az uralkodónő szállásolta el. A két előkelőség jó barátságban volt egymással, Haya még Károly herceggel és Kamilla hercegnővel is tartotta a kapcsolatot. Erzsébettel a lovaglás és a lóverseny iránti rajongás hozta össze őket. Az ascoti lóversenyen ismerkedtek meg, és azonnal megtalálták a közös hangot.


(leadkép forrása: BorsOnline - a szerk.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában