Így alakul a védekezés

2021.03.19. 11:10

Operatív törzs: a regisztrált idősek több mint felét már beoltották (videó)

Fontos a higiénés szabályok és a meghosszabbított korlátozó intézkedések betartása, valamint a védőoltás felvétele – hangzott el a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős Operatív Törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.

A rendőrség továbbra is érvényt szerez a hatályos jogszabályoknak, vagyis fellép a korlátozások megszegőivel, a gyűlések szervezőivel és résztvevőivel szemben

– jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős Operatív Törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Gál Kristóf emlékeztetett, március 22-től a kormány a járványügyi helyzet miatt újabb egy hétre meghosszabbítja a hatályban lévő intézkedéseket. Ennek értelmében – tette hozzá – rendezvényt, gyűlést szervezni és tartani, illetve annak helyszínén tartózkodni továbbra is tilos.

A rendőrség információi szerint a közelgő hétvégén magánszemélyek ismét gyűlésre hívják az embereket, nemcsak a főváros területén, hanem országszerte

– mondta a szóvivő.

Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a járványhelyzetben a csoportosulással a résztvevők veszélynek teszik ki a saját egészségüket és másokét is.

A rendőrség ezért mindenkit arra kér, hogy valamennyiünk egészségének védelméért a rendelkezéseket mindenki tartsa be – tette hozzá.

A tájékoztatót itt tudja megtekinteni:

Gál Kristóf emlékeztetett, hétfőtől továbbra is kötelező többi között a maszkviselés lakott területen belül valamennyi utcán és közterületen, érvényben marad az esti kijárási korlátozás, valamint további egy hétig a most zárva tartó üzletek sem nyithatnak ki.

„A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, a rendőrség továbbra is következetesen érvényt szerez és a későbbiekben is érvényt fog szerezni a hatályos jogszabályoknak”

– jelentette ki.

Tájékoztatása szerint a rendőrök csütörtökön 559 emberrel szemben intézkedtek a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt. Közterületen 546-an, egyéb, a rendeletben szereplő zárt helyen négyen, tömegközlekedési eszközön pedig kilencen nem viseltek maszkot.

A kijárási tilalom megszegése miatt 379 esetben kellett eljárni. Az ORFK szóvivője elmondta, egy Somogy megyei presszót a rendőrök nyitva találtak, az üzletben négy vendéget szolgált ki a pultos. A helyszínen tartózkodókat feljelentették, az üzlethelyiséget pedig hat hónapra bezáratták.

A magyarországi tranzitforgalomban csütörtökön 113 ember ellen intézkedtek, mert az utazók nem tartották be a rájuk vonatkozó korlátozó intézkedéseket

– ismertette a szóvivő.

Az elmúlt napon országszerte 8327 hatósági házi karantént rendeltek el, így jelenleg 50 701 ember járványügyi megfigyelése, illetve elkülönítése van hatályban. Az érintettek közül 4689-en használják az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazást – mondta Gál Kristóf.

A regisztrált időseknek már több mint fele megkapta a védőoltást

– mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki, online sajtótájékoztatóján.

Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, hogy

a járvány harmadik hulláma meredeken felszálló ágban van, a brit vírusvariáció gyorsan és könnyen terjed.

Jelenleg 10 264 embert ápolnak kórházakban, és 1174-en vannak lélegeztetőgépen.

Az elmúlt 24 órában újabb 10 759 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 549 839-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 213, többségében idős, krónikus beteg, ezzel az elhunytak száma 17 841-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 167 190-re nőtt – tette hozzá.

Ismertette: már 1 478 000-en kaptak védőoltást, közülük 444 451-en a második oltáson is túl vannak. A cél, hogy a lakosságot mielőbb átoltsák – mondta.

Kitért arra is, hogy

az Európai Gyógyszerügynökség csütörtöki közleménye szerint az AstraZeneca oltóanyaga biztonságos, nem növeli a vérrögképződés kockázatát, jótékony hatása messze meghaladja az esetleges kockázatokat.

Világszerte több millió, Magyarországon pedig több százezer ember kapta meg az oltást. Az oltás utáni nemkívánatos eseményeket Magyarországon az NNK és az Országos Gyógyszerészeti Hatóság is kivizsgálja – tette hozzá.

Még mindig korlátozott számban érkeznek Magyarországra oltóanyagok, de a cél továbbra is a minél nagyobb átoltottság elérése.

Fontos a higiénés szabályok és a meghosszabbított korlátozó intézkedések betartása, valamint a védőoltás felvétele

– tette hozzá.

Kérdésre válaszolva az osztályvezető elmondta, Magyarországon 1397 esetben igazolták a brit vírusvariánst, amely a járvány közösségi terjedéséért is felelős; 13 esetben a cseh, 6 mintában a dél-afrikai variánst. Brazil variánst egyelőre nem találtak.

Április második felénél hamarabb nem számítanak arra, hogy érkezik a Janssen egyoltásos vakcinájából, de „ha jön, azonnal bevetjük”

– közölte.

Arra a kérdésre, miszerint a háziorvosok nem kapnak elegendő vakcinát, úgy reagált: a heti oltási terveket úgy állítják össze, hogy minden kiszállítható oltóanyagot eljuttassanak a felvételi helyekre, és azokat mindet fel is használják. A háziorvosok többségének ez nem okoz gondot – mondta.

Borítóképünk kivágás az Operatív Törzs egyik korábbi sajtótájékoztatójának videójából

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában