„woke” jelenség

2021.10.09. 08:00

Már a rossz osztályzatok is rasszisták lettek az Egyesült Államokban (videó)

Egy középiskolában megszüntették az egyes jegynek megfelelő osztályzatot a szisztematikus rasszizmus és az egyenlőtlenség elleni küzdelem jegyében.

Egy minnesotai középiskolában az Egyesült Államokban megszüntetik az egyes jeggyel egyenértékű „F” osztályzatokat. A Sunrise Park Middle School által közzétett YouTube videóban kifejtik, hogy a 2021-22-es tanévben nem kaphatnak a diákok ilyen osztályzatot. Ehelyett Norman Bell igazgatóhelyettes azt az alternatívát javasolta, hogy a tanárok írassák meg újra a teszteket a rosszul teljesítő diákokkal – írja a V4NA.

 

„Szándékunkban áll annak biztosítása, hogy az osztályzatok a tanulás folyamatát is tükrözzék, azonban az jegyek nem tükrözik eléggé a viselkedést, a hozzáállást, az órai késéseket, és az elvégzett feladatok mennyiségét. Más módokat kell találni, amin keresztül közölhetjük ezeket a dolgokat a szülőkkel” – mondta Christina Pierre igazgató a videóban.

A tankerület felügyelője Wayne Kazmierczak tavaly elnyerte a minnesotai év tanfelügyelője díjat, amit azért kapott, mert megállapította, hogy a különböző rasszok között az osztályozás milyen különbségeket tár fel és hátrányosan megkülönböztet egyes csoportokat. Azonban a nyilatkozatok alapján nem Kazmierczak kutatásának eredményeként szüntették meg az elégtelen osztályzatokat a gimnáziumban.

„Az osztályozás lehet az egyik legnagyobb terület, ahol a szisztematikus rasszizmus és az egyenlőtlenségek állandósultak az oktatási rendszeren belül” – Dr. Kazmierczak szerint, aki úgy véli, az osztályzatoknak azt kell mérniük amit a tanuló valóban tud, és képes volt elsajátítani az óra alatt. Szerinte az osztályzatokkal nem lehet a magatartást értékelni, és nem lehet annak a mércéje, hogy a tanuló mennyire képes megbirkózni az otthoni problémákkal és stresszel, olvasható a tankerület honlapján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában