járvány

2020.09.04. 12:49

Nem tervezik a katolikus templomok bezárását

A korábban hozott biztonsági rendelkezések viszont maradnak.

Székesfehérvár, 2020. május 24. Tóth Tamás esperes-plébános (j) kézbe áldoztat a székesfehérvári Prohászka Ottokár templomban tartott vasárnapi szentmisén 2020. május 24-én. Március 17. óta, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások után a templomban ez az elsõ alkalom, amikor a hívek is jelen lehetnek a vasárnapi szentmisén. MTI/Vasvári Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Nem tervezik a katolikus templomok bezárását a koronavírus-járvány miatt, és egyelőre a nyilvános szentmiséket sem szüneteltetik – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára a testület őszi rendes tanácskozása után tartott pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

Tóth Tamás elmondta: folyamatosan konzultálnak a járványügyi szakemberekkel és az ő javaslataik alapján hozzák majd meg döntéseiket.

A konferencia ugyanakkor megerősítette a korábban hozott biztonsági rendelkezéseit. Ezek között szerepel, hogy a templomokban maradjanak üresek a szenteltvíztartók, a szentmisén és gyónáskor a hívek viseljenek maszkot, kerüljék a kézfogást, kézbe áldozzanak és tartsanak egymástól biztonságos távolságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában