Hallgassa élőben!
Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Járványügyi szakemberekkel konzultált Orbán Viktor az újraindításról (videó)

Háromnapos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt a kormányfő.

Háromnapos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök kedd délután Budapesten, a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő a tanácskozás után Facebook-videójában azt mondta: óvatosságra intenek a szakemberek.

A tárgyaláson részt vett Mandl József, az ETT elnöke, Wittmann Tibor alelnök, Csala Miklós, a tanács titkára valamint a testület további tagjai: Dóczi Tamás, Poór Gyula, Sótonyi Péter és Vörös Attila professzorok.

A miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett videóban az egyeztetés után azt mondta: kedden, szerdán és csütörtökön folytat konzultációkat járványügyi szakemberekkel.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács tagjai kedden azt mondták, hogy „a járvány harmadik hullámának felfutó szakaszában vagyunk, óvatosnak kell lennünk, mindent meg kell tennünk, hogy vakcinából minél több érkezzen Magyarországra, és minél többen beoltassák magukat”.

A miniszterelnök szerint arra a kérdésre, hogy kell-e, lehet-e már nyitni, a korlátozásokat el lehet-e mozdítani, inkább óvatos, elutasító választ adtak. Majd ha magasabb lesz a beoltottak száma, akkor jön el ennek az ideje – ismertette a tanácskozáson elhangzottakat a miniszterelnök.

Hozzátette: a konzultációk szerdán folytatódnak.


Dosszié

Hozzászólások

hirdetés
Jótanácsokkal segítik a versenyzőket A Dal 2021 házigazdái
Az orvosok aláírták az új szerződéseket
A kilépők aránya megfelel a szokásos fluktuáció mértékének.
Hosszú sorok mindenütt
Az Algyői, a Bajai, a Dorozsmai úton egyre hosszabbak sorok, elsősorban a befelé tartó oldalon.
Nem hallgatta el az igazságot Egyed Adrián egyik ügyfele
Megszólalt Egyed Adrián duguláselhárító régi megrendelője. Veres Orsolya, az ismert Diófa Vendéglő tulajdonosa kérésünkre őszintén elmondta, mit szeret a szegedi vállalkozóban.
Mától Budapest nagy részén elérhető a Vodafone 5G hálózata
A hazai szolgáltatók közül elsőként, Budapest lakott területének nagy részén elérhetővé vált a kültéri 5G hálózat a Vodafone ügyfelei számára: Budapesten és környékén több mint 200 bázisállomáson kapcsolták fel az 5G-t. A Vodafone emellett bejelentette, hogy a tervek szerint az első negyedév végéig országosan közel 300 bázisállomáson fogják felkapcsolni az 5G-t, ezzel további nagyvárosokban és kisebb településeken is elérhetővé téve az újgenerációs mobilhálózatot.
Orbán Viktor: most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvét környékén nyithassunk – HALLGASSA MEG!
A járványügyi szakemberekre hallgatva hozták meg a döntéseket – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel.
Csősz Bogi spórolósnak tartja magát – de nem pontosan úgy, ahogy mi gondolnánk
A luxusfeleség őszintén vallott arról, szerinte mit gondolnak róla az emberek.