Terror a vörös csillag jegyében: rablások és gyilkosságok Csongrádban a Tanácsköztársaság idején

Az 1919. március 21-én Magyarországon hatalomra került kommunista párt által létrehozott és Kun Béla külügyi népbiztos nevével fémjelzett Tanácsköztársaság a korábban föllendült gazdasági, társadalmi és politikai rendszert erőszakkal próbálta megszűntetni. Ennek jegyében száz éve a kommunisták – amellett, hogy a magyar állam jelképévé a vörös csillagot tették és igyekeztek fölszámolni a történelmi egyházakat – intézményes terrorral léptek föl a korabeli magyar társadalom szinte minden rétege ellen, s nem volt ez másként Csongrád megyében sem – hangsúlyozta Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója, a szegedi egyetem pedagógusképző karának docense.

Kifosztották a makói, szentesi és vásárhelyi bankokat

A történész kiemelte, hogy míg a vörös uralom a franciák által megszállt Szegeden alig egy hétig tartott, addig az akkori Csongrád és Csanád vármegye településein több mint egy hónapig voltak hatalmon a kommunisták, amely idő alatt mind a politikai és közigazgatási intézményrendszerben, mind az itt élők vagyonában óriási károkat okoztak. Az első magyarországi kommunista diktatúrának régiónkban a román megszállás vetett véget 1919 áprilisának utolsó napjaiban, amely május elején mindenütt megszűntette a forradalmi szerveket, s elindította a kommunista vezetők felelősségre vonását. Mivel a tiszántúli román hadműveletek április 20-án megkezdődtek, a budapesti Forradalmi Kormányzótanács – a tanácsállam kormánya – elrendelte a dél-alföldi régió erőforrásainak koncentrálását, amelynek eredménye volt többek között a hódmezővásárhelyi, makói, szentesi bankok, vállalkozások és magánszemélyek készpénz­állományának és értéktárgyai­nak – elősorban ékszereinek – az elvétele is. A történész szerint a lakosság ezt egyértelműen rablásnak és fosztogatásnak tekintette, s a kommunista tanácsköztársaság mielőbbi bukásában volt érdekelt.

Korabeli plakátok Budapesten. FOTÓ: FORTEPAN/PÉCHY LÁSZLÓ

Hódmezővásárhelyen betiltották a sajtótermékeket

Miklós Péter elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen már a proletárdiktatúra kikiáltásának másnapján, március 22-én újjászervezték az 1918 végén alakult helyi forradalmi hatalmi szervet, a direktóriumot, amelynek egyébként régi munkásmozgalmi emberek, szakszervezeti vezetők és baloldali szociáldemokrata politikusok voltak a tagjai. Néhány héttel később pedig százhuszonnégy taggal és huszonhárom fős intézőbizottsággal létrejött a Hódmezővásárhelyi Forradalmi Földműves-, Munkás- és Katonatanács, amely a román megszállásig irányította a várost. A helyi kommunisták – a többi sajtótermék betiltása, valamint a nyomdák papír- és festékkészletének rekvirálása után – Vásárhelyi Vörös Újság címmel lapot jelentettek meg. 1919 áprilisának utolsó napjaiban mintegy száznyolcvan vörös katona és különítményes tömeges rekvirálásba kezdett a városban: ékszerek és pénz (köztük két bank teljes készpénzállománya) mellett a helyiektől élelmiszereket és élőállatokat zsákmányoltak, sőt túszokat hurcoltak magukkal és öt makói lakost a városi állomáson ki is végeztek, míg három vásárhelyit a szerelvényen öltek meg és dobtak ki a vonatból Mindszent térségében.

A francia megszállás Makót is érintette, a képen a francia egységek díszszemléje. FOTÓ: MAKÓ VÁROS MONOGRÁFIASOROZATA

Szentesi és makói áldozata is volt a vörösterrornak

Szentesen – az akkori csongrádi megyeszékhelyen – is helyi tanácsot hoztak létre és direktórium irányította a várost, 1919. április 25-től azonban megindult az államilag irányított rablás, amely során mintegy hétmillió korona értékben vettek el a szentesiektől értéktárgyakat, pénzt, élelmiszert, terményt. A városból több mint negyven túszt szedtek össze, köztük Négyesi Imre megbízott polgármestert és Kiss Béla főjegyzőt. Utóbbit a kiskunfélegyházi vasútállomáson lőtték agyon 1919. április 29-én, így a vörösterror szentesi mártírjának tekinthető – mutatott rá Miklós Péter.

A hódmezővásárhelyi múzeumigazgató Csanád vármegye akkori székhelyének, Makónak a példáját is tanulságosnak találja, a megyei vörösterror brutalitásának egyik kegyetlen megnyilvánulásának tartja. A településre a Vörös Hadseregbe való toborzás koordinálására küldték Vásárhelyi Kálmánt, akit azonban – a rekvirálások elrendelésének hírére – a földühödött makóiak a városháza épületében, illetve az előtt agyonvertek. Miklós Péter úgy véli, jellemző a Tanácsköztársaság intézkedéseinek és kiszolgálóinak korabeli megítélésére, hogy még a Vásárhelyi Kálmán védelmére rendelt vörös katonák is inkább ütötték, semmint védték. A román megszállás előtti rekvirálásnak nevezett rablások és fosztogatások, valamint Vásárhelyi Kálmán meggyilkolásának megtorlására érkezett Makóra az a kommunista különítmény, amely Hódmezővásárhelyen és Szentesen is tevékenykedett. A készpénz, ékszer és élelmiszerkészlet megszerzésén túl összesen hatvankilenc túszt szedtek, akik közül tizenegyet meg­gyilkoltak, tizenhármat elengedtek, negyvennégyet pedig Budapestre internáltak. Negyvennyolcan makóiak, hatan apátfalviak, hárman földeákiak, öten hódmezővásárhelyiek, hatan szentesiek voltak, egyikük pedig nagylaki illetőségű.

A forradalmi törvényszék tagjai: Rózsa Ferenc, Tokai Péter és Szoboszlai Imre FOTÓ: MAKÓ VÁROS MONOGRÁFIASOROZATA

Návay Lajost is megölték

A száz esztendeje a mai Csongrád megye területén garázdálkodó rabló és gyilkos vörös terrorista különítmények tagjai ölték meg brutális kegyetlenséggel 1919. április 29-én a 0kiskunfélegyházi állomáson Návay Lajos földeáki birtokost, Battonya, majd Temesvár országgyűlési képviselőjét, a magyar parlament képviselőházának egykori elnökét és testvérét, valamint a már említett Kiss Béla szentesi főjegyzőt – emelte ki a történész.

A száz évvel ezelőtti első magyarországi kommunista diktatúra a mai Csongrád megye területén élőknek az állam által irányított rablások, fosztogatások és gyilkosságok tapasztalatát hozta. S ennek a tapasztalatnak az emléke is hozzájárult ahhoz, hogy az 1940-es évek második felében – akkor már a szovjet megszállókat kiszolgáló Rákosi Mátyás országlása alatt – kommunistaellenes szervezkedések sora indult a dél-alföldi régióban, többek között a vásárhelyi tanyavilágban – fogalmazott Miklós Péter.

A Tanácsköztársaság 1919. március 21. és augusztus 1-je között fennálló proletárdiktatúra. 1918 októberének végén az általános elégedetlenség hatására kirobbant az őszirózsás forradalom Budapesten. A „vörös gróf", Károlyi Mihály vezette új kormány a háború befejezését, valamint független és demokratikus Magyarországot ígért. Ehelyett azonban megszűnt a történelmi magyar állam és anarchia következett be, a kabinettől egyre többen elfordultak. Ebben a helyzetben érkezett meg március 20-án a Vix-jegyzék, amely újabb magyarlakta területek kiürítését követelte. A jegyzék elfogadhatatlan volt, a kormány lemondott és létrejött a Tanácsköztársaság. A Vixjegyzék visszautasítása után elkezdődött a román és a csehszlovák csapatok támadása. A Vörös Hadsereg katonai sikerei hatására az antant egyezséget ajánlott: ha a magyar kormány visszarendeli a Felvidékről a csapatait, akkor ők elrendelik a román haderő visszavonulását a Tiszántúlról. A kommunista vezetők elfogadták az ajánlatot, a Vörös Hadsereg ennek hatására felbomlott, augusztus 1-jén pedig a Tanácsköztársaság megbukott.